Belföld

Baja állítja: államtitkárként találkozott Kulcsárral

Baja Ferenc közleményt jutatott el a FigyelőNet szerkesztőségéhez. Ebben állítja: csupán államtitkárként tárgyalt az ország második legnagyobb bankjának vezérigazgatójával és az EU-, valamint önkormányzati ügyekért felelős vezetőjével, Kulcsár Attilával, ugyanis ez a feladata.

Baja Ferenc közleményében a Figyelő című hetilap által közölt feltételezéseket utasította vissza. A hetilap azt írta, hogy Kulcsár Attila „naptárjában – a politikusokra utaló bejegyzések közül – legtöbbször a “Baja” vagy “Baja F.” bejegyzés szerepel.”


A hetilap megemlíti, hogy írásban kereste meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) társadalmi kapcsolatokért és a kormányzati informatikáért felelős MSZP-s politikai államtitkárát, aki azonban nem válaszolt kérdéseikre.

Kulcsár határidőnaplójában egyébként – áll a hetilap „Randevúk Attilával” című cikkében, januártól júniusig hét előjegyzett találkozó olvasható Baja Ferenc nevével, „ebből négy esetben “lakás” megjelöléssel. A befektetési tanácsadó a Margit híd pesti hídfőjénél, egy a kormányzati negyedhez közeli házban lakott, amely a botrányban kulcsszerepet játszó Britton Kft. székhelye is volt” – áll lapban.

A Figyelő forrásai szerint a Margit hídhoz közeli helyen azokat a személyeket fogadták, akiket “nem lehetett a bankba bevinni”. „Február 25-én például este 9-re írta be a nevet Kulcsár, és hasonlóképpen munkaidő utáni időpont – este 7 – szerepelt március 7-én is, e napon ráadásul a “Baja” bejegyzés annak az ügyfélnek a nevével együtt szerepelt, akit a médiában Kovács László külügyminiszter, MSZP-elnök közeli ismerőseként emlegettek” – írja a Figyelő.

Baja Ferenc közleményében azt állítja: csupán a kormány társadalmi kapcsolatokért, kormányzati informatikáért és EU-kommunikációjáért felelős államtitkáraként tárgyalt az ország második legnagyobb bankjának (K&H) vezérigazgatójával és az EU-, valamint önkormányzati ügyekért felelős vezetőjével, hiszen – mint írja – ez a feladata.

„A bankvezetőkkel cégük egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és Európai Uniós projektek finanszírozásáról és az Európai Uniós kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyaltunk” – áll a közleményben.

Baja közleményében büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy semmilyen minőségében sem a bankkal, sem a bank vezérigazgatójával, sem Kulcsár Attilával nem állt, és nem áll üzleti vagy ügyfélkapcsolatban.

A MeH-es politikai államtitkár közleményében a következő hasonlatot hozza Kulcsárral való kapcsolatáról: „hivatalos minőségemben történt tárgyalásaimat ugyanolyan természetesnek tekintem, amilyen természetes például a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének tárgyalása az akkor még minden társadalmi szereplő számára is legitim bankvezetőkkel.”

A közlemény szerint minden más állítás és sejtetés hamis, mind a Figyelő című hetilap, mind Répássy Róbert ezzel kapcsolatos kijelentései. Baja a közlemény végén hozzáteszi, hiba lenne politikai vitát folytatnia arról, aminek tisztázása a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás feladata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik