Belföld

Újabb vita Gyurcsányról: Pakssal is üzletelt a miniszter cége

admin

2003. 10. 26. 11:30

Koltai Tamás fideszes képviselő Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos nyilatkozata félrevezető, kijelentései mögött a politikai lejáratás szándéka húzódik meg - közölte a sportminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel szombaton.

Gyurcsány Ferenc a személyét hamis színben feltüntető nyilatkozatok miatt jogi eljárást kezdeményez – írta Szigetvári Viktor a közleményben.

Koltai Tamás, a paksi üzemzavart vizsgáló bizottság elnöke előző napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a testület tagjai megdöbbenéssel értesültek egy szerződésről, amelynek alapján Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszter korábban mintegy 100 millió forinthoz jutott cégbirodalmán keresztül. Elmondta: a szerződést az atomerőmű felügyelő bizottságának vizsgálati jelentése több ponton is kifogásolta.

“Koltai Tamás országgyűlési képviselő nem tiszteli a tényeket, nyilatkozatával kétszeresen is félrevezeti a közvéleményt” – írta Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtófőnöke.

Egyrészt a Paksi Atomerőmű Rt. Felügyelő Bizottsága (FB) – amelynek tagjait a Fidesz kormány idején nevezték ki – soha, semmilyen módon nem ítélte el az Agóra Marketing Tanácsadó Kft.-vel kötött szerződést. Jelentésében az FB kimondja: a szerződés törvényesen született, és igényes munka áll mögötte – olvasható a közleményben.

Másrészt Koltai Tamás a paksi vizsgálóbizottság tagjainak nevében olyan kérdésről nyilatkozik, amely nem tárgya vizsgálatuknak, amely nem szerepelt az ülések napirendjén, és amellyel kapcsolatban határozat nem született – írta Szigetvári Viktor.

A sajtófőnök szerint mindez azt bizonyítja, hogy Koltai Tamás kijelentései mögött a politikai lejáratás szándéka húzódik meg.

Orosz Sándor szocialista országgyűlési képviselő, a paksi üzemzavart vizsgáló bizottság alelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében leszögezi: Koltai Tamás nem mond igazat. A bizottság nem vizsgálta az Agóra Marketing Kft. és a paksi atomerőmű közötti szerződést – írta.

Orosz Sándor szerint felháborító, hogy Koltai Tamás ismeretlen személyes és/vagy politikai érdekek alapján visszaél a bizottság nevével és valótlanságot állít a kormány egyik miniszterének lejáratása érdekében.

Koltai Tamás pénteki kijelentései szerint a szóban forgó szerződést az atomerőmű felügyelő bizottságának vizsgálati jelentése a következő három ponton kifogásolta: megkérdőjelezte a szerződés jogosságát, indokolatlannak tartotta a 100 milliós összeg nagyságrendjét és nem találta megalapozottnak a kifizetést.

A szerződést közvélemény-formálásra 1997. október 1-jén kötötte Szabó József, a paksi atomerőmű akkori vezérigazgatója, jelenlegi szocialista képviselő az Agóra Marketing Kft.-vel. Koltai Tamás felszólította a szocialista kormány tagjait: nyilatkozzanak arról, hogy milyen kapcsolatban állnak cégeiken keresztül a paksi atomerőművel.

A Fidesz országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kérdéseket tett fel, egyebek mellett arról: a 100 milliós szerződéshez milyen érdekek fűződnek, mi a véleménye a miniszterelnöknek Gyurcsány Ferenc paksi üzletéről, illetve Keller László óhajt-e vizsgálatot indítani, feljelentést tenni az ügyben.

Koltai Tamás úgy vélte, hogy a biztonsági kultúra az atomerőműben a 90-es évek közepe óta folyamatosan romlik, mert a nukleáris biztonságot háttérbe szorították a termelési, üzleti szempontok miatt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

5603647 03.08.2018 Flowers at the photos of the three Russian journalists killed in the Central African Republic, from right: Orkhan Dzhemal, Kirill Radchenko and Alexander Rastorguyev, outside the Central House of Journalists in Moscow. Ekaterina Chesnokova / Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.