A kínai császárság összeomlása után két erő csapott össze a hatalomért a XX. század első felében: a kommunisták és a nacionalisták.
A küzdelem a japán megszállás és a második világháború alatt is folyt, és csak a világégés befejezése után dőlt el a kommunisták javára. A Kínai Népköztársaság 1949. október elsején alakult meg, s ekkor Csang Kaj-seknek és feleségének nem maradt más hátra, mint a menekülés: Tajvan szigetére távoztak, ahol önálló államot hoztak létre, amelyet Kína ma sem ismer el.
Sokáig az Egyesült Államok – a kommunista-ellenes politika jegyében, a hidegháború idején – Tajvant ismerte el, ám a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, illetve Nixon elnök a pingpong-diplomácia keretében felvette a kapcsolatot a pekingi kommunistákkal. Ekkor Tajvan jelentősége jelentősen csökkent, majd az USA hamarosan a népi Kínát ismerte el diplomáciailag.
Csang Kaj-sek felesége a hagyományos női szerepnél sokkal többet vállalt magára a polgárháború után, a „nemzeti Kína” folytatásaként megalakult tajvani állam vezetésében. Szung Mej-lingnek hatalmas befolyása volt az eseményekre – írja róla a The New York Times. Amikor viszont férje meghalt – 1975-ben – az özvegy Amerikába költözött, ahol az utolsó negyed századát töltötte.
Csang Kaj-sek özvegye az egykor rendkívül befolyásos Szung család tagja volt. A família a kínai politika meghatározója volt a huszadik század első felében. Szung Mej-ling maga is politikai szerepet vállalt 1943-ban, amikor az Egyesült Államok segítségét kérte a nemzeti Kína számára (amely akkor még nem csupán egy apró sziget volt), méghozzá a japán agresszorok ellen. Szung Mej-ling ekkor az amerikai Kongresszus előtt tartott rendkívül megindító és hatásos beszédet, amelyre évekig, évtizedekig emlékeztek Amerikában.
