Belföld

Utoljára száll fel a Concorde

Utoljára száll fel menetrendszerű útra pénteken a repüléstörténet első és a jelek szerint - legalábbis egyelőre - utolsó szuperszonikus utasszállító repülőgépe, a brit-francia fejlesztésű Concorde, amelyet 27 évi szolgálat után a British Airways is kivon a forgalomból.



 Az utolsó jegyek 13 millióért keltek el

A tv2 Tények című műsora szerint a Concorde utolsó útjára 13 millió forintnak megfelelő összegért, azaz 60 ezer dollárért vett jegyeket egy férfi. Az utolsó út utolsó két jegyéért fizetett rekord összeget az üzletember.

A típust üzemeltető másik légitársaság, az Air France már májusban leállította a hangnál sebesebb gépek menetrendszerű járatait, de a brit légitársaság mostanáig üzemeltette a maga Concorde-jait.

A British Airways a francia légitársasággal együtt áprilisban jelentette be, hogy az idén leállítja a brit cégnél 1976-ban kereskedelmi forgalomba állított típust. A BA akkori közleménye szerint a döntést az érlelte meg, hogy meredeken csökkent a Concorde-ok üzemeltetésének forgalmi bevétele, miközben csaknem ugyanilyen ívben növekedtek az öregedő gépek fenntartásának költségei.

Mindemellett a típus közös kifejlesztésében részes francia Aérospatiale utódja, az Airbus közölte, hogy nem vállalja tovább a világon létező mindössze 12 Concorde egyre gazdaságtalanabb karbantartását.

A Concorde-korszak lezárultát két katasztrofális esemény siettette. Három éve az Air France egyik ilyen gépe Párizs mellett, felszállás közben lezuhant, 113 ember halálát okozva. Alig több mint egy évre rá – éppen öt nappal azután, hogy a brit Concorde-ok visszakapták a párizsi baleset miatt korábban bevont repülési engedélyüket – terroristák egyszerre négy utasszállító repülőgépet térítettek el Amerikában; kettő közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba csapódott, lerombolva a két felhőkarcolót.

A brit Concorde-ok forgalma ezek után soha nem tért vissza a korábbi szintre. A típus leállításáról szóló tavaszi bejelentés előtt voltak olyan járatok, amelyeken öt utas ült; igaz, a kivonás hírére – főleg a különféle kedvezményes akciók hatására – megindult a roham a jegyekért, és a Concorde-ok az utolsó hónapokban addig nem tapasztalt telítettséggel repültek.

Pénteken, az utolsó napon összesen három Concorde landol majd a londoni Heathrow repülőtéren; kettő brit városokból érkezik, a több hétig tartó hazai búcsúkörút záró repüléseként, egy pedig az utolsó menetrendszerű járat lesz, New Yorkból.

A rendőrség nagy erőkkel készül az eseményre, mert előzetes hírek szerint több tízezer Concorde-hívő készül megrohamozni a Heathrow-t, ahol viszont a hónapok óta érvényben lévő rendkívüli biztonsági készültség miatt az egyetlen szűkös kilátóterasz is be van zárva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik