Belföld

Paksi zavarelhárítás – hosszú célegyenes

Napokon belül beindítják a javítás alatt álló 3-as blokkot, de az üzemzavar nyomán leállított 2-es blokk még sokáig nem termelhet, s ez napi 20 millió forintos többletkiadással terheli a fogyasztókat.

Megkezdődött és utolsó fázisánál tart a főjavítás alatt álló 3-as blokk
Paksi zavarelhárítás – hosszú célegyenes 1

összeszerelése a Paksi Atomerőműben – közölte kedden Nagy Tibor karbantartási igazgató. Mint mondta, a nyomáspróbát követően kezdődik az egyhetes indítási fázis, majd a teljes technológiai rendszer próbasorozatának hibamentes lezárulása után kerülhet sor a reaktor indítására, várhatóan a jövő hét közepén.


 Víz már van

Visszavonták a Duna alacsony vízállása miatt nyáron bevezetett 1. fokozatú védelmi intézkedést a Paksi Atomerőműben.  A folyó jelenleg a Balti tenger feletti 88,5 méteres vízszinten áll, s ez nem veszélyezteti az erőmű biztonságos működését.  

Még mindig sok a bizonytalanság


Az áprilisi üzemzavar nyomán leállított 2-es blokk újraindításával kapcsolatban azonban még mindig sok a bizonytalanság. Erről Nagy Tibor karbantartási igazgató most csak annyit mondott: az elmúlt héten elvégezték a sérült fűtőelemeket tartalmazó tisztítótartály felső peremének vízszintességi ellenőrzését. Erre azért volt szükség, mert az üzemzavart követően felmerült a gyanú, hogy a tartály esetleg megbillent, ám a most elvégzett ellenőrzés ezt kizárta.


Arról is beszámolt, hogy a helyreállítási tevékenység folyamatában jelenleg az erőműben tartózkodó orosz szakemberek paksi kollégáikkal konzultációkat folytatnak. Hétfőn átadták az üzemzavar felszámolásával megbízott orosz TVEL cég embereinek azokat az adatokat, amelyeket a szerződéskötéskor a munka megkezdéséhez igényeltek.


 Jogot értelmez a bizottság

Az üzemzavar okait vizsgáló parlamenti bizottságban a tisztítási és az üzemanyag-szállítási szerződések miatt kialakult vita kapcsán az erőmű kommunikációs vezetője, Kováts Balázs azt mondta: az erőmű vezetése megkérte a hozzájárulást a Framatome ANP és a TVEL cégtől, s mivel megérkeztek a válaszok, az erre vonatkozó jogértelmezést és a végleges álláspontot szerdán ismertetik a bizottsággal. 

Az újraindítás hosszadalmas engedélyeztetést igényel


Az elmúlt hetekben felröppentek hírek – ráadásul nem is Paksról – a 2-es blokk esetleges újraindításáról, de ezek utóbb az ellátási gondoktól tartó Magyar Villamos Művek Rt. „üzleti fogásának” minősültek. Így például szeptember végén Lux Iván, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nukleáris biztonsági igazgatóságának megbízott vezetője volt kénytelen cáfolni az MVM Rt. vezérigazgatójának nyilatkozatát, miszerint nincs akadálya a Paksi Atomerőmű 2-es blokkja újraindításának.


Lux Iván akkor emlékeztetett, hogy az újraindításnak számtalan műszaki, biztonsági feltétele van, s az ezekre vonatkozó hatósági engedélyeket még nem adta ki az OAH. Mint mondta, az engedélyek kiadása még soron kívüli elbírálás esetén is hosszadalmas eljárást igényel.


A paksi tájékoztató központ becslése szerint várhatóan csak jövő nyáron állhat vissza a termelésbe a paksi 2-es blokk. Ez azt is jelenti, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. bevételkiesése mellett az ország jelentősen dráguló energiaellátásával is számolni kell, s mindkét tényező súlyos tízmilliárdokkal rövidíti meg az adófizetőket és az áramfogyasztókat. Szakértők szerint a villamos áram árának nyári emelését is részben a legolcsóbb energiát előállító Paksi Atomerőmű teljesítménycsökkenése indokolta.


 Ki fizeti a számlát?

A 2-es blokk áprilisi üzemzavaráért a Framatome-AMP GmbH.-t teszik felelőssé Pakson, így az elhárítás becsült 1,5-2 milliárdos költségét valószínűleg a német-francia cégre hárítják. Ugyanakkor az idén várható közel 11 milliárd forintos árbevétel-kiesés végső soron a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt-nél, s így az adófizetőknél jelentkezik. A kieső áram drágább forrásokkal való pótlása pedig az áramfogyasztókat terheli.  

Napi 20 millió forintunkba kerül


A 2-es blokk energiatermelő képességének helyreállításához szükséges munkák engedélyezése hónapokat vehet igénybe, miközben naponta 50 millió forintos bevételkiesést okoz a leállás. Az engedélyeztetési eljárás akár az év végéig is elhúzódhat, azaz a hibaelhárítási pályázaton nyertes TVEL cég csak akkor foghat hozzá a munkához.


Az orosz cég az engedélyek megérkezésétől számított 8 hónapon belül ígéri a tisztítás befejezését. Addig a hazai villamoseneregia-fogyasztók összességének napi 20 millió forintos többletkiadással kell számolniuk.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik