Belföld

Élénkülés a román-magyar kereskedelmi forgalomban

Az első félévben a román-magyar kereskedelmi forgalom közel negyven százalékkal nőtt, s ebben nagy szerepet játszottak a magyar tőkerészvétellel működő romániai cégek - mondta Halász János, az ITD-Hungary romániai hálózatának vezetője.

Ezt a kedvező folyamatot a nemzetközi gazdasági recesszió sem fékezte – mondta Halász János, értékelve a múlt héten lezajlott Bukaresti Nemzetközi Vásár (TIB) eredményeit. Megállapította, hogy ez a vásár az ipari és beruházási javak hagyományosan legnagyobb romániai bemutatója, az elmúlt húsz esztendő viszonylatában ezen a mostanin volt a legnagyobb a részvétel.

Ez abból is adódik – mondta Halász -, hogy nem csupán “általános vásár” várta az érdeklődőket, hanem több szakosított tagozata is volt e rendezvénynek. Az egyik az olaj- és gázipar, a másik a találmányi vásár, a harmadik pedig a “Made in Romania” című volt, amelyen a legeredetibb romániai termékeket is bemutatták.

A TIB-en huszonhét ország összesen 1066 cége 50 ezer négyzetméteren ismertette meg tevékenységét és termékeit. Magyarország 580 négyzetméter belső és 120 négyzetméter külső területen képviseltette magát, 37 cég mutatkozott be a magyar nemzeti pavilonban. A román standokon legalább huszonnégy olyan vegyesvállalat volt jelen, amely meghatározó magyar tőkerészvétellel működik.

A vásár múlt heti nyitónapján rendezett Magyar Gazdasági Napon (amelyen ötven magyarországi és több mint nyolcvan romániai cég vett részt) Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet és Halász János azokról az új vonásokról beszélt, amelyek 2004 májusától jellemezni fogják a Magyarország és Románia közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat.

Ezen a téren – mondta Halász János – nem várható semmiféle visszaesés a kereskedelmi és tőkemozgási kapcsolatokban. Erre jó alapot adnak az idei eredmények, hiszen az első félévben a nemzetközi gazdasági recesszió ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom közel negyven százalékkal nőtt.

A kereskedelemfejlesztési tevékenység erősítését szolgálja az ITD-Hungary romániai hálózatának átszervezése és szolgáltatásainak bővítése is – mondta Halász János, aki szerint a bukaresti központi iroda és a hat regionális képviseletből álló hálózat versenyre kel az EU-partnerekkel a romániai vállalkozók és gazdasági partnerek minél jobb és gyorsabb kiszolgálásában.

A versenyképességet javítja a magyar tőkebefektetések növelése is Romániában. Magyarország az új helyzetnek megfelelően a korábbinál nagyobb figyelmet akar fordítani a romániai tőke becsalogatására is, akárcsak a regionális együttműködésekre.


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.