Belföld

400 vállalkozás kaphat kedvezményes hitelt

A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozását segíti az úgynevezett midihitel program. A szaktárca szerint várhatóan három-négyszáz vállalkozás kaphat majd a programnak köszönhetően kedvezményes hitelt.

Könnyen és gyorsan hitelhez juthatnak majd a kis- és középvállalkozások. Ezt ígéri a gazdasági minisztérium által kifejlesztett midihitel program. A maximum 10 millió forintig felvehető kölcsönhöz az állam 4 százalékos kamattámogatást biztosít. Az országos programhoz 12 hitelintézet és több mint 110 takarékszövetkezet csatlakozott.

Az igénylőknek a pénzintézettel kell felvenni a kapcsolatot, hasonlóan a kedvezményes lakáshitelhez. A vállalkozásnak nem kell pályázatot benyújtania, és szerződnie is csak a hitelintézettel kell. A minisztérium azt szeretné, hogy minden megyében legalább öt településen legyen elérhető a midihitel.

Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy 4 százalékos kamattámogatás három évig garantálja az állam. A minisztérium szerint ebben az évben 300-400 vállalkozás kaphat kedvezményes hitelt.

Azt, hogy a teljes hiteldíj mutató és a futamidő mekkora lesz, egyelőre nem lehet tudni, mert ezeket a pénzintézetek maguk döntik el. Az biztos, hogy a bruttó kamat mértéke legfeljebb háromhavi jegybanki alapkamat plusz négy százalék lehet, de a kamatfizetés gyakoriságát is a hitelt kibocsátó határozza meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.