A német belpolitikai vita tárgyát Kertész Imre nem politikainak szánt magdeburgi beszéde képezi. A Berlinben élő magyar Nobel-díjas írót ugyanis felkérték, hogy mondjon beszédet a német újraegyesítés évfordulójának központi ünnepségén.
Schröder rózsaszínnel mázolt
A magdeburgi ünnepségen előbb Schröder kancellár többek közt arról beszélt, hogy 1990 után egy új Németország született, amely immár hajlandó súlyának megfelelő szerepet vállalni a világpolitikában: katonáival jelen van Afganisztánban és a Balkánon, de ha valamivel nem ért egyet, akkor képes nemet is mondani – utalt az iraki háborúra. A kancellár emellett külön köszönetet mond Kertész Imre Nobel-díjas magyar írónak, a rendezvény vendégszónokának, aki segített abban, hogy a németek rendezni tudják múltjukat.
Felszámolódás
Katartikus könyvet akartam írni – mondja legújabb regényéről, a Felszámolásról Kertész Imre. Kertész Imre új könyvének hőse egy bizonyos B. aki haláltáborban született és a magyar rendszerváltás hajnalán lesz öngyilkos, nem elsősorban főszereplője inkább társszerzője ennek a könyvnek. B. teljesítménye, hogy leírja az Auschwitz utáni második generáció tagjainak felszámolódását. Ők, a szocialista diktatúra alattvalói, felszabadulván, nemcsak a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni, nemcsak korábbi ellenálló gondolataik omlanak porrá, de az emlékeikkel sem birkóznak meg.
Ezzel szemben németül elmondott beszédében Kertész Imre, némileg eltérő hangot megütve, elsősorban Európa újbóli megosztásától óvott. Emlékeztetett arra, hogy miközben sok szó esik a régi európai értékekről, éppen ezen a talajon jött létre a múlt század két totalitárius diktatúrája (a nácizmus és a kommunizmus), és kérdéses, hogy az Egyesült Államok segítsége nélkül sikerült volna-e ezeket legyőzni.
Hová tűnt most az európaiak szolidaritása? – kérdezte, kitérve arra is: nem lehet véletlen, hogy a lengyelek és a csehek Amerika mellé álltak. Mint mondta, lehetséges, hogy jobban emlékeznek Münchenre, 1938-ra, mint mások. Úgy fogalmazott: számára az elmúlt évek egyik legmegrázóbb élménye volt, hogy az iraki háború első pillanatában széthullott minden, amit az európai összefogás jegyében létrehoztak. A nacionalizmusok új életre keltek, ismét kialakult a domináns kontinentális hatalmak (ezúttal Németország és Franciaország) szövetsége az angolszász hatalmakkal (Angliával és Amerikával) szemben.
Itthon sem örült mindenki
Nem csekély belpolitikai megosztottságot keltett tavaly Magyarországon Kertész Imre Nobel-díja. A Magyar Nemzet akkori cikkiben a globális irodalmi diplomáciát sejtette a háttérben. A Magyar Demokrata ennél is tovább ment, Kertész judaizmusát bírálta. A Magyar Fórum pedig azt kifogásolta, hogy a díjat egy zsidó írónak adták, aki egy más, nem magyar kultúra, Auschwitz kultúrájának elkötelezettje.
Hogy mit keresek itt én, egy egykori náci haláltábor internáltja, a német egység ünnepén? – tette fel végül a költői kérdést. „Hatvan évvel a második világháború után a legfiatalabb német generációinak is szembesülnie kell a súlyos örökséggel: ez pedig, akármennyire is paradoxonnak hangzik, csak közös munkával megy. Műveimben éppen ezt a jóvátehetetlen múltat próbálom, a magam szellemi módján, egyfajta katarzist előidézve feldolgozni.”
Nyilvánvaló, hogy a német politikai elitnek az a része, amely élesen bírálta az Egyesült Államok iraki háborúját, szemrehányásként, ki nem mondottan a német politikába való beavatkozásként fogta föl Kertész szavait. Az írót igazából csak a nagy ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió elnök asszonya védte meg, aki a rangos és konzervatív beállítottságú Frankfurter Allgemeinen Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy végre valaki kimondta az igazságot, Kertész legalább leleplezte az álszent Amerika-ellenességet.
