Belföld

Üzlet, tervek, bukások – mindenben van tanulság

Nolan Bushnellben még mindig dolgozik az újítási kedv, most is játékgépekhez fejleszt programokat. Csakhogy 2003 nagyon más, mint 1972 volt – vallja Bushnell, a Pong és az Atari atyja.



Kalifornia alkonya?  

Bushnell szerint az állam gondjait – a 35 milliárd dolláros hiánytól a kormányzó visszahívását és az új választást követelő kampányig – rövid távon nem lehet orvosolni, bármi is a törvényhozók szándéka. Az állam már egy ideje barátságtalanul kezeli a vállalkozókat. Kalifornia hosszú évek óta “monopoladókat vet ki” az innovációra és a kockázati tőkére. Közben a világ fejlődik, és egyre jobban beéri Kaliforniát, fejtegette Bushnell, aki szerint ezt a tendenciát, amely a ’80-as évek elején kezdődött, csupán átmenetileg fedte el a dotcom lufi.  

Jobb, ha elköltöznek Kaliforniából – javasolta hallgatóságának Nolan Bushnell a San Francisco-i Seybold Szemináriumon. „Itt egyre nehezebb lesz üzletet beindítani – mondta. – Szörnyen hátrányosak költségviszonyok, kezdve az emberek toborzásától a pocsék oktatási rendszerig.”

A szakember úgy látja, hogy az innováció jelentősége megmarad, mint ahogy az a sok tapasztalat is, amely minden egyes új technológiai hullámból leszűrhető. “A pioníroknak volt nyiluk, és a lassú bölényeket kilőtték” – jegyezte meg tréfásan. A sikeres újító valahol a kettő között van. Két és fél évvel a Pong előtt Bushnell Computer Space című játéka “szerény sikert aratott”; túlságosan megelőzte a korát a játékot licencelő cég szempontjából: “ők még alig voltak túl a fa felfedezésén, mit tudhattak üvegszálról és számítógépről?”

Legújabb cége, a UWink érmével működő játékgépeket, sőt komplett videojáték-kioszkokat szállít. Céljuk, hogy biztos jövedelmük a reklámból származzon. “Amint eladunk egy terminált, átalakulunk alkalmazásszolgáltatóvá” – magyarázza Bushnell. A UWink hálózat már 30 ezer terminált támogat, és a cég reményei szerint néhány éven belül egy olyan számítógépes játékot tervez, amelybe egymillió játékos kapcsolódhat be.


Üzlet, tervek, bukások – mindenben van tanulság 1

Bushnell emlékezik

Az Atari, amelyet a Warner Communicatons-nek adott el, megtanította Bushnellt, hogy “sose üzletelj idiótákkal, nagy döntés előtt pedig végy ki szabadságot”. A Chuck E. Cheese’s Pizza Time Theatre – a másik tartós Bushnell siker – arra tanította, “hogy ha valami nincs elromolva, ne javítsd meg!” A lánc majdnem megbukott, amikor Bushnell “egy vendéglátós fickót” állított az élére, aki a felnőtteket vette célba ahelyett, hogy továbbra is a gyerekekre összpontosított volna.

Az Androbot, amely túl korán kezdett háztartási robotokat fejleszteni – ebbe a cégbe Bushnell 23 millió dollárt fektetett a saját pénzéből, s annak rendje és módja szerint el is bukta – pedig arra tanította meg, hogy “az ember ne szeressen bele túlságosan a saját árujába, és óvakodjon a befektetési bankároktól, ha ajándékkal jönnek”. Azt a tanulságot is levonta, hogy nem szabad túlhajtani a technológiát. “El tudnak képzelni egy 286-os előtti lapkát egy robotban? Ha ott a számítógép berogy, nem a kék halállal találkozunk, hanem a robot nagy valószínűséggel száguld tovább egy irányba. Ezt ne felejtsék el!”

Bushnell másik cége, amely korát megelőzte, az Etak az autós navigáció terén végzett úttörő munkát. Digitális térképeket kínált minden autóba, miközben a bevételét a Yellow Pages-hez hasonló reklámozásból szerezte. A technológia megelőzte a GPS-t. Az Etak ott hibázott, hogy a licencet kizárólag a Buicknak adta oda ahelyett, hogy széles körben hozzáférhetővé tette volna. De azért így is hagyott valamit örökül. “Minden mai GPS-kütyü az Etak adatbázisokból dolgozik” – állítja Bushnell.

Újabb cége, a Compower, amely kidolgozta a mai számítógépekben is használatos energiaellátó technológiát, súlyos tanulsággal szolgált Bushnellnek. “Köss le magadnak tíz, de legalább egy centet minden után,




Üzlet, tervek, bukások – mindenben van tanulság 2
Pong 6.0


amit valaha eladtál.” A könyveket és virágot árusító ByVideo egy ősinternetes cég volt, a korát megelőző Amazonnak számított. Abba bukott bele, hogy akkor még csak 150 baudos modemek voltak. A Magnum Microwave alkatrészbeszállító cég pedig arra tanította meg Bushnellt, hogy “az ember maga csináljon mobiltelefon céget, ne beszállítson nekik”. Az Axlon, Bushnell Nintendót megelőlegező videójáték cége pedig azért múlt el nyom nélkül, mert a Hasbróval kötött licencmegállapodásba elfelejtették belevenni, hogy ha a vásárló nem használja a megvásárolt technológiát, annak jogai visszaszállnak az eladóra.

És mi lesz ezután?

“Amikor az ember egy újításon dolgozik, nincs vevőköre – zárta le fejtegetését Bushnell. – Általánosságban elmondható, hogy az ember felökleli valakinek a bikáját, akit persze az ellenségévé tesz”. Épp ezért egy új cég inkább az értékesítési és a marketingoldalon újítson, maga az ötlet csak másodlagos. “A jelszavam: előbb a gazdasági háttér, s csak utána a kivitelezés – mutat rá Bushnell. – Mindenkinek vannak jobbnál jobb ötletei a zuhany alatt. Csak az számít, amit azután csinálsz, hogy onnan kiléptél.”

Bushnell számos cégtervet dédelget a UWink mellett. Az egyik, az “In.10.city” egy Chuck E. Cheese “re-make”, egy 3000 négyzetméteres szórakoztató központ, amely reményei szerint jövőre megnyílik Sanghajban. Egy másik ötlet egy olyan cég volna, ahol a vevő szeme előtt készítenék el a neki szánt terméket. És persze, felesége heves tiltakozása ellenére, meg akarja csinálni az Androbot 2-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik