Doktorné Németh Margit, az MSC Hungary Kft. gazdaságiigazgatója elmondta: a körmendi üzemben kedden, vagy – a megrendelések teljesítésének függvényében – legkésőbb szerdán áll le a termelés, a hét végéig leszerelik és a szombathelyi központi gyárba szállítják a gépeket.
A gazdasági igazgató szerint a cég kifizeti a munka nélkül maradó dolgozóknak a törvényesen járó végkielégítéseket. 107 embert az MSC Hungary Kft. szombathelyi központi üzemében foglalkoztatnak tovább, és autóbusszal szállítják őket a vasi megyeszékhelyre.
Az MSC Hungary Kft. augusztusban még több mint ezer fős elbocsátást tervezett, be kívánta zárni a 250 főt foglalkoztató őrisztentpéteri és a 144 fős beledi üzemét is. A szombathelyi központi gyárban is létszámleépítést tervezett; itt időközben a tervezett 50 helyett 20 dolgozó munkaviszonya szűnt meg.
A cég szeptemberben 100 millió forintos munkahelymegtartó támogatást kapott a munkaügyi tárca foglalkoztatási válságkezelési programja keretében, így az őriszentpéteri cipő felsőrész készítő üzem továbbra is termelhet, a beledi üzemet azonban szintén napokon belül bezárják, csupán a meglévő rendeléseket gyártják le.
A gazdasági igazgató elmondta azt is: a körmendi üzem felszámolását egy ingatlan tulajdonjogi vitája is elősegítette. Megfelelő munkaszervezéssel helyben is tudtak volna még munkát biztosítani a dolgozóknak, de az épület több millió forintos beruházást igénylő fűtés-korszerűsítését a bizonytalan tulajdonjogi helyzetben már nem vállalták.
A cipőgyár az 1950-es évek elejétől a körmendi Batthyány-kastély egyik épületszárnyában működött, az ingatlan tulajdonjogáról azonban a cégnek jogvitája támadt a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal (KVI); a bíróság a kincstár javára döntött. Az MSC Hungary Kft. – amely a MAC termékekről volt ismert – 1992-ben még 2700 embert foglalkoztatott Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében.
A 887 millió forintos törzstőkével rendelkező cégben a svájci MSC vállalatcsoport 1992-ben szerzett 95 százalékos tulajdoni részesedést. Az MSC Hungary Kft. árbevétele 2000-ben 10,8 milliárd forint, 2001-ben 12,6 milliárd forint, 2002-ben 10,6 milliárd forint volt. Az ágazatot sújtó recesszió, a megrendelések csökkenése miatt a cipőipari vállalkozás az utóbbi években más telephelyeinek bezárására is kényszerült, 2002-ben lenti, pecöli és ikervári üzemében szűntette meg a termelést – mondta a gazdasági igazgató.
