Belföld

Kovács László nem engedi sugározni a vele készített interjút

admin

2003. 10. 06. 14:29

Az előre egyeztetett témától való eltérés és a kérdések elfogultsága miatt nem járult hozzá a New York-i magyar televízió vele készített interjújának sugárzásához a külügyminiszter.

Ezt Kovács László hétfőn közölte az MTI érdeklődésére. A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írás szerint “letiltotta a vele készült interjú sugárzását Kovács László”. Az újságcikkben az áll: Horváth Gábor magyar főkonzul hivatalos levelet küldött a médiumnak, amelyben megerősítette a “megdöbbentő körülmények miatt megszakadt” beszélgetés közlésének megtiltását.

Kovács László elmondta: mint külügyminisztertől, a magyar külpolitikáról kért tőle beszélgetést a csatorna. “A kérésnek azért is tettem minden különösebb mérlegelés nélkül eleget, mert ugyanez a televízió tavaly már készített velem egy interjút, és azzal probléma nem volt” – mondta.

Hozzáfűzte: ezúttal azonban a kérdésekből “kiderült, hogy az interjú készítőjét csak a magyar belpolitika és az MSZP belső ügyei érdeklik”. “Olyan volt, mintha idehaza készítette volna egy, a kormánnyal meglehetősen markánsan szembenálló médium riportere” – mondta a külügyminiszter.

Kovács László hozzáfűzte: noha nem szakította meg a riportert, már a beszélgetés közben eldöntötte, hogy nem járul hozzá az anyag adásba kerüléséhez, mivel az “hamis képet ad Magyarországról, de nem ad képet arról, ami miatt az interjút kérték: a magyar külpolitikáról”. Megjegyezte: az interjú 26 percig tartott, annak ellenére, hogy eredetileg tízperces nyilatkozatról volt szó.

A külügyminiszter szavai szerint arra kérte a New York-i magyar főkonzult, hogy nevében levélben jelezze az inkorrekt eljárás miatti felháborodását a televíziós társaság tulajdonosának.

“Természetesen ez egy apró, kellemetlen incidens volt csupán, nem ez jellemezte amerikai utamat” – hangsúlyozta a politikus. Elmondta: más programjai mellett nagyon jó hangulatú találkozón vett részt a New Yorkban és környékén élő magyarokkal, ahol tájékoztatást adott a magyar külpolitikáról, valamint válaszolt a kül- és belpolitikával kapcsolatos kérdésekre.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.