Belföld

Tőkebefektetések – helykeresőben

A globális tőke most fedezi fel újra a fejlődő és feltörekvő piacokat. A fellendülés több forrásból táplálkozik, a folyamatból a magyar piac is hasznot húzhat.

Jócskán megélénkült az idén a magántőke érdeklődése a feltörekvő piacok iránt, és a befektetői kedv várhatóan a következő években sem lankad. Noha még mindig csak feleannyi tőke áramlik e térségbe, mint az 1990-es évek közepén tapasztalt boom idején, az idei összeg máris harmadával több a tavalyi befektetéseknél. Míg azonban a kötvényvásárlásoknál és a portfólió jellegű részvénybefektetéseknél jelentős a felfutás, addig a frissen áramló működőtőke évről évre kevesebb.

Folytatódó tőkebeáramlás

 

Az Institute for International Finance (IIF) előrejelzése szerint az idén mintegy 162 milliárd dollár értékű magántőke célozhatja meg a fejlődő piacokat – ez 42 milliárddal haladná meg a 2002-es külföldi befektetéseket -, jövőre pedig ez az érték elérheti 186 milliárd dollárt. 

Erősödő kötvényvásárlások

A 2003-as felpezsdülés több forrásból táplálkozik. Élénkültek a többnyire kötvényvásárlásokban megtestesülő portfólióbefektetések. Az idén a külföldi kötvényvásárlások megduplázódására számít az IIF (a 15,7 milliárd dolláros összeg 32 milliárd dollár fölé nőhet), jövőre pedig az ilyen célú befektetések értéke megközelítheti a 40 milliárd dollárt is. Az élénkülő kereslet természetesen a kötvényhozamokban is erőteljesen megnyilvánul. A J. P. Morgan által számított, a fejlődő piacok kötvényhozamainak a fejlett piacokét meghaladó hozamfelárát mutató index 1998 óta most a legkisebb, mindössze 460 bázispontos eltérést jelez.

A fejlődő Európa az idén 45 milliárd dollárnyi friss magántőkére számíthat a tavalyi 38,6 milliárd után. A portfóliójellegű, tavaly közel 1 milliárd dollárnyi részvénybefektetések értéke az IIF szerint az idén a 2 milliárd dollárt ostromolhatja. Közvetlen tőkebefektetés céljából 2003-ban a múlt évinél 5 milliárd dollárral kevesebb érkezik a régióba, ám 2004-ben ismét élénkülés várható, mindenekelőtt a privatizációs folyamatokhoz kapcsolódóan. A kötvénykibocsátások volumene az idén eddig másfélszerese volt az elmúlt évinek, és e befektetési eszköz iránt jövőre is erőteljes érdeklődésre lehet számítani, ami középtávon a magyar piacra is kedvező hatással lehet.

A háttér

A fejleményekre kétféle magyarázat is létezik. Az egyik technikai oldalról közelít, és abban látja a térség feltétékelődésének okát, hogy a globális tőkepiacokon jelentkező likviditásbőség a magasabb hozamú eszközök iránti éhséget is növeli. A másik elmélet a fundamentális alapokra épít, azt állítva, hogy a fejlődő piacokra történő befektetések – a magasabb tartalékszint, az átláthatóbb piaci szabályozás és működés miatt – lényegesen biztonságosabbak, mint néhány évvel ezelőtt.

Az elmúlt időszakban számos intézkedés történt annak érdekében, hogy a válságok tovagyűrűzését megakadályozzák, ami lehetővé teszi, hogy a befektetők a fejlődő piacok országait is saját érdemeik szerint értékeljék tőkéjük exportjával – vagy éppen kivonásával.


Tőkebefektetések – helykeresőben 1


Ajánlott videó

Olvasói sztorik