Belföld

Kormánybírálat az SZDSZ soraiból

admin
admin

2003. 10. 03. 07:50

A kormány ugyan eddig még nem bukott meg, ám kérdés, hogy "ha így folytatja, meg fog-e bukni" - jelentette ki Ungár Klára pénteken Egerben.

“A közvélemény-kutatási adatok ijesztőek”, hiszen kormánypártként csak az MDF népszerűsége csökkent olyan tempóban, mint most az MSZP-é, viszont az MSZP-nek ezt taxisblokád nélkül sikerült megismételnie – hangsúlyozta az SZDSZ ügyvivője az Egri Liberális Klub fórumán. Úgy vélte, hogy a pénzügyi kormányzat “szakmailag nincs a helyén”, és László Csaba pénzügyminisztert le kellett volna váltani.

Magyar Bálintnak is le kellett volna mondania, amikor az oktatási tárcánál kiderültek az “ilyen-olyan ügyek” a nyár elején -tette hozzá Ungár Klára.

A politikus súlyos politikai hibának nevezte, hogy májusban még úgy nyilatkozott a kormányzat, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban, ugyanis ezt követően mindenkit “sokkolt” és váratlanul ért az adóemelés bejelentése, mert nem tudták, hogy miért van erre szükség.

Szakmai hibaként értékelte a sáveltolást is, ami “az intézkedést követő kényszerű kamatemelés miatt több tízmilliárd forinttal növelte meg az államháztartási hiány finanszírozásának költségét”. Az SZDSZ-es tárcák közül jónak ítélte Ungár Klára a hírközlési és a gazdasági minisztérium működését, miközben a környezetvédelmi tárcáról úgy nyilatkozott, hogy “kevés az idő az ott folyó munka megítéléséhez”.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.