Belföld

Magyar javaslat a térség agrárfejlesztésére – tagosítás svájci módra

Magyar javaslatot fogadott el Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Regionális Ügyek bizottsága a közép-kelet-európai térség mezőgazdaságának racionalizálására, a termelési körülmények színvonalának emelésére.

A javaslatot Komlóssy József, a magyar delegáció szakértője terjesztette elő a bizottság felkérésére. Komlóssy az MTI különtudósítójának adott interjúban elmondta: javaslata 2o éves, Svájcban bevált tagosítási mintán alapul, amelyet először szűkebb hazájában, Székelyföldön akart kipróbálni két faluban, később azonban rájött, hogy ezt az elképzelést meg lehetne valósítani az egész térségben Magyarországtól Litvániáig, hiszen Közép- és Kelet-Európában szinte valamennyi ország mezőgazdasága hasonló gondokkal küzd a “szocialista nagybirtokrendszer” felszámolása után.

A Pilot Project nevű kezdeményezés távlati célja, hogy a jelenleg magánkézben lévő kisparcellák összevonásával, újracsoportosításával és korszerű úthálózat építésével a kialakított földek között mintagazdaságokat hozzanak létre. További fontos eleme, hogy a gazdák ne csak nyersanyagot termeljenek, hanem azok feldolgozásával és értékesítésével is foglalkozzanak egy újfajta szövetkezeti rendszer segítségén keresztül, vagyis hogy kiiktassák a közvetítő kereskedelmet, és azé legyen a haszon is, aki a termeléssel a kockázatot vállalta.

Komlóssy szerint az így létrejövő kooperatív erő a piaci viszonyokhoz alkalmazkodó érdekérvényesítő képességet is megadja. Az elképzelés számol olyan infrastruktúrával, amely vonzóvá teszi a fiatalok számára a gazdálkodói életet, amelyre azért is szükség van, mert olyan, új típusú, több lábon álló gazdálkodó réteg kialakítása a feladat, amely képes megfelelni az új követelményeknek, tisztában van a pénzügyekkel, a marketinggel, a vízgazdálkodási és környezetvédelmi feltételekkel, fel tudja használni a termelésben a legújabb technikai vívmányokat is.

Ugyanakkor a terv gondol az idősebb generációra is: az elképzelés szerint megvásárolnák az ő földjeiket, földjáradékot kapnának utánuk, de addig dolgozhatnának rajtuk, amíg csak akarnak. A tervhez Komlóssy József az Európa Tanács jóváhagyásán keresztül Európai Uniós támogatások (PHARE, SAPARD-program) megszerzését tűzte ki célul. A szakértő a svájci és közép- és kelet-európai fejlettségi szintkülönbségek ellenére megvalósíthatónak tartja elképzelését, annak ellenére, hogy ő is tisztában van annak számtalan buktatójával. Az egyik legnagyobb nehézség az, hogy a térség több országban nem léteznek megbízható térképek, amelyek alapján végre lehet hajtani egy minden érintett számára elfogadható tagosítást. A másik probléma pedig az emberi tényező: miként lehet megértetni az emberekkel, hogy az ő érdekük az egyéni tervezés és gazdálkodás mellett a közös feldolgozás és közös értékesítés, hogy megtanuljanak hosszú távon gondolkodni és leszámoljanak a korábbi előítéletekkel. Valószínű, hogy e “humán dimenzió” megváltoztatásához kell majd a legtöbb idő – vélekedett Komlóssy József.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik