Belföld

Postabank: lesz-e még az idén bevétel?

A Postabank privatizációjának jogszerűségét nem lehet megkérdőjelezni. Előfordulhat azonban, hogy a pénzügyi teljesítés már csak jövőre történik meg - írja a Világgazdaság. Legalábbis akkor, ha a szükséges engedélyeztetési eljárások kitöltik majd a törvényileg lehetséges maximális időt, és ezek mindegyikének lezárását meg kell várni a vételár kiegyenlítésével.

A PSZÁF megítélése szerint a tranzakció a törvényi előírások értelmében szabályosnak tekinthető – közölte Gulácsi Ferenc. A főosztályvezető azonban felhívta a figyelmet arra is: a hitelintézeti törvény értelmében befolyásoló részesedés szerzése esetén a szerződéskötést megelőzően kell a felügyelettől engedélyt kérni, ilyen eljárás megindítására vonatkozó kérelem azonban eddig a felügyelethez nem érkezett. A szóban forgó engedélyezési eljárás lebonyolítására a felügyeletnek 90 napos elvi határidő áll rendelkezésre. Gulácsi ehhez hozzátette azt is, hogy a PSZÁF természetesen mindent megtesz a mielőbbi ügyintézés érdekében.

A leírt nyilatkozatok alapján tehát a tenderkiírással és annak lebonyolításával kapcsolatosan jogszerűtlenség nem állapítható meg. Az a tény azonban, hogy a felügyelet a befolyásszerzésről 90 napos elvi határidővel dönt, kérdésessé teheti a tranzakció idei lezárásának lehetőségét, illetve a vételár ez évben történő realizálását. Ezzel kapcsolatosan tegnap pró és kontra egyaránt megfogalmazódtak vélemények. A végső döntés a hatóságok normál ügymenetében hozott döntések alapján születik majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik