Belföld

Banki kamatok – tartós vonzalom

A nyári kamatemelések nyomán a kis kockázat mellé 8-9 százalékos hozamot is kínálnak a bankok a betétekre. Egyes intézmények között 1,5-2 százalékpont is lehet az eltérés.

A kamatok júliusban, a jegybank júniusban végrehajtott kétszeri, összesen 300 bázispontos szigorításának hatására meglódultak, és azóta is változatlan szinten állnak, esetleg kisebb korrekciókkal felfelé mozdultak. A
Banki kamatok – tartós vonzalom 1

kamatversenybe azonban nem szállt be valamennyi bank. A lakossági üzletágban komolyabb múltra visszatekintő pénzintézetek nem tartják szükségesnek, hogy csábító kamatokkal próbálják legyűrni a konkurenseket.

A lakossági bankbetétek több mint 30 százalékát kezelő OTP például 1,5-2,0 százalékponttal alacsonyabb rátát kínál, mint a legtöbbet fizető élboly. Ugyanez a helyzet a K&H-val is, amely azonban legalább egy akciós betéttel „kedveskedik”, 2 hónapos lekötésre ajánl 8,65, illetve 9,15 százalékot, az előbbit a legalább 100 ezer, az utóbbit a minimum 1 millió forintot erre rászánó betéteseknek. Akciózik az Erste is, az Általános Értékforgalmi Bank pedig az úgynevezett változó hozambetétnél kínál 3 hónapra 9 százalékot.

Versenyben


Banki kamatok – tartós vonzalom 2


A versenyben amúgy a Raiffeisen Bank jár az élen, amely tartósan magas kamatot ígér az ügyfeleinek. „Folyamatosan a top 3 kamatot kínálók között szeretnénk lenni” – mondta lapunknak Huszár Róbert, a pénzintézet lakossági üzletágának vezetője. Megküzd a piacért a HVB és a Magyar Külkereskedelmi Bank is.

Noha a lakosság nagy része nem érzékeny a kamatváltoztatásokra, a nagyobb leköthető összeggel rendelkezők már könnyebben arrébb állnak pénzükkel. Ez a réteg egyébként a megtakarítási formák között is hajlandó átcsoportosítani, igaz, a megtakarításoknak mindössze néhány százalékát teszi ki az így mozgó pénz.

A Magyar Nemzeti Bank januári kamatcsökkentéseit követően a 4-5 százalékot kínáló banki megtakarítások például már nem voltak vonzóak, helyettük sokan inkább a befektetési alapokat választották. Ezek közül a pénzpiaci alapok 7,5-10 százalékos éves hozamot mutattak fel januárban a megelőző 6 hónapra. Annak dacára helyezték ide a pénzüket az emberek, hogy ezen alapok köztudottan múltbeli hozamokat tesznek közzé, ami a jövőre vonatkozóan semmi biztosat nem garantál, míg a bankbetétekhez fix kamatígéretek kapcsolódnak. „A nyáron azután az emelkedő kamatszint hatására éppen ellenkező folyamat játszódott le” – magyarázza Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője.

Kamatvárakozások

„Úgy gondoljuk, az idén nem mérsékli az irányadó kamatokat a jegybank, bár a piac most ezt árazza” – mondta lapunk érdeklődésére Kaposi Zsolt, az OTP Bank elemzője. Hasonlóképpen vélekedik Duronelly Péter is, aki szerint ebben az évben már csak akkor vágna kamatot a jegybank, ha a forint túlságosan megerősödne. A jövő év első negyedévére viszont Kaposi Zsolt egy 100 bázispontos, majd félév táján további 50 bázispontos kamatmérséklést is elképzelhetőnek tart, így 2004 végére 7,5-8,0 százalékra csúszna vissza az alapkamat.


Banki kamatok – tartós vonzalom 3


A banki ráták is a fenti várakozásokat tükrözik, hiszen néhány hónapos lekötésre kínálják a legtöbbet, 6 vagy 12 hónapnál viszont már a 7,5 százalék is kiemelkedőnek számít. Bár vonzóbb a 9 százalékos kamatszint, amit 3 hónapos lekötésre el lehet érni, az már korántsem biztos, hogy 90 nap elteltével ismét ezen a szinten fektethetjük betétbe a pénzünket. Ha elfogadjuk, hogy lassú kamatcsökkentésnek nézünk elébe, akkor megéri most a 6, vagy épp a 12 hónapot választani.


A teljes cikket elolvashatja a Figyelő 39. számában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik