Belföld

Irakban visszaállítanák a halálbüntetést

A halálbüntetés visszaállítását helyezte kilátásba az iraki belügyminisztérium. Számi el-Váili szóvivő a sajtónak elmondta, hogy a tragikus közbiztonsági helyzet, az egyre szaporodó súlyos bűncselekmények miatt komolyan fontolóra veszik az amerikaiak által eltörölt halálbüntetés visszaállítását.

– Vallásunk lehetővé teszi, hogy alkalmazzuk ezt a súlyos büntetési formát. A tervek szerint a gyilkosságot, rablógyilkosságot elkövetők, emberrablók és a szexuális bűncselekmények miatt elitéltek kaphatnak majd halálbüntetést. – jelentette ki Számi el-Váili.

A belügyminisztériumi tisztségviselő szerint az intézkedésre azért lenne szükség, mert Irakban a halálbüntetésnek még van visszatartó ereje, és így talán véget lehetne vetni a szervezett bűnbandák ártatlan áldozatokat követelő működésének – idézi Peremiczky Attila újságíró.

– A háború előtt Szaddám Huszein több mint százezer veszélyes bűnözőt engedtetett ki a börtönökből, arra számítva, hogy harcolnak majd Amerika és szövetségesei ellen. Jelenleg Irakban, főleg a fővárosban ezek a bűnözők okozzák a legnagyobb problémát.

Emberrablásokra, szexuális bűncselekményekre, rablógyilkosságokra szakosodott bandák garázdálkodnak a fővárosban, amelyek ellen ez idáig nem sikerült hathatósan fellépni. A halálbüntetés visszaállítása talán visszaszoríthatná ezeket a súlyos bűncselekményeket – mondta a belügyminisztérium illetékese.

A sajtóértekezleten Ahmed Kaldum Ibrahim tábornok Bagdad közbiztonságáról szólva kijelentette: az elmúlt napokban több új ellenőrzőpontot állítottak fel, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, folytatni kell ezt a gyakorlatot.

– A bagdadi rendőröknek sikerült elfogniuk több különösen veszélyes bűnözőt a forgalmas útszakaszokon, veszélyesebb városrészekben felállított úttorlaszokon. Lefoglaltak rengeteg illegálisan tartott fegyvert, lopott autót, és előállítottak több olyan személyt is, akik hamis pénzt próbáltak teríteni az iraki fővárosban – közölte a tábornok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik