Az elemzés ugyan az ezredforduló adatai alapján készült, a statisztikusok szerint az ezekből levont következtetések 2003-ra is érvényesek. A hivatal emlékeztet arra, hogy a rendszerváltás idejére a lakásellátottság tekintetében Magyarország vezető helyet foglalt el a volt szocialista országok között és a kilencvenes évek végéig megőrizte ezt a pozíciót.
Ezt mutatják a lakássűrűségi mutatók is: a túlzsúfolt lakásokban élők aránya az ezredfordulón alig haladta meg az EU-országok átlagát, a magyar adat az EU-országok középmezőnyében található. Az elemzés túlzsúfoltnak azt a lakást tekinti, amelyben egy szobában egynél több ember él.
A túlzsúfolt lakásban élők aránya az EU átlagában 17, Magyarországon 18 százalék. Az unióban e tekintetben Svédországban és Hollandiában a legjobb a helyzet, ahol az ezredfordulón mindössze a lakosság 2, illetve 3 százaléka lakott ilyen lakásokban. A legrosszabb a mutató Görögországban, ahol a lakosság 42 százaléka túlzsúfolt otthonban lakik.
A lakások fürdőszobával való ellátottsága terén a magyarországi érték lényegesebb lemaradást mutat. Az ezredfordulón Portugália kivételével az Európai Unió minden tagállamában 90 százalék fölötti volt a fürdőszobás lakások aránya, míg Magyarországon 80 százalék. Portugáliában a mutató 82 százalék volt, a második legalacsonyabb értéket Görögországban mérték, ahol a lakások 91 százalékában volt fürdőszoba, míg az Egyesült Királyságban és Hollandiában 99 százalék volt ez az arány.
A csatlakozásra váró országok közül a statisztikák szerint Csehországban a legjobb ez a mutató, ahol az otthonok 97 százalékában van fürdőszoba. A statisztikusok összehasonlították az európai országok lakásállományának szerkezetét is, és megállapították, hogy e tekintetben mutatkoznak a legnagyobb eltérések.
Egy-egy ország lakásrendszere a szakértők szerint annál rugalmasabb, minél inkább jellemző rá a tulajdonos által lakott és a bérelt lakások egészséges aránya. E szempontból magasnak tekintik a bérleti szektor arányát 40 százalék felett. A legjellemzőbb, átlagosnak mondható a 20 és 40 százalék közötti arány, míg a bérlakások 20 százalék alatti száma alacsonynak tekinthető.
Az összeállítás szerint Németországban, Hollandiában, Dániában és Ausztriában 40 százalék feletti a bérlakás-állomány aránya, és ebbe a körbe tartozik Lengyelország is, ahol 46 százalék. A vizsgált országok többségében, így a csatlakozásra várókban is 20-40 százalék közötti bérelt lakások aránya. Magyarországon az ezredfordulós adatok szerint mindössze 8 százalék volt ez az arány, hasonlóan Szlovákiához, ahol csupán 5 százalék.
Az elemzés rámutat: a lakásállomány-szerkezet különbségeiben a volt szocialista országok esetében egyrészt az játszik szerepet, hogy a háború után milyen mértékben tették lehetővé a magánlakás-építést, a másik tényező pedig a rendszerváltás utáni eltérő privatizációs gyakorlat, vagyis az, hogy milyen körülmények között, milyen arányban váltak a volt állami tulajdonú lakások magántulajdonúvá, illetve a magánbérleti szektor részévé.
Mindebből következik, hogy az elemzésben definiált magas, közepes és alacsony kategóriákban egyaránt vannak csatlakozó országok. A rendkívül alacsonynak mondható magyarországi bérlakás-szektor létének egyik oka, hogy a tagjelölt országok közül a rendszerváltás előtti időszakban itt volt a legmagasabb a magántulajdonú (ezen belül is a családi házas) lakásépítés, illetve a privatizációs gyakorlat csak a magántulajdonú lakássá válást támogatta.
Az újlakás-építés tekintetében a magyar adatok az európai országok alsó harmadának élén helyezkednek el a KSH szerint, mind az ezer főre jutó lakásépítés, mind a lakásnagyság tekintetében, ahogyan az új lakások egyéb minőségi mutatói is az erős középmezőnybe sorolják az országot.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
