Belföld

Ausztrál filmfesztivál lesz az Uránia moziban

Ausztrália filmgyártása mutatkozik be péntektől - négy napon át - Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - mondta a rendezvénynek otthont adó mozi vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Az első alkalommal megszervezett Boomerang Filmfesztiválon új, és a 90-es években készült filmeket vetítenek. Az alkotások többségét az esemény társszervezője, a Duna TV is levetíti majd – közölte Cselényi László. Pekár István, a Duna TV elnöke elmondta: a fesztivál filmjeit karácsonykor tűzi műsorára a tengerentúlon is fogható csatorna.

A közszolgálati televízió – amely március óta már Ausztráliában is nézhető – az ausztráliai magyar közösségekről készít dokumentumfilmeket, azok első darabját várhatóan hamarosan bemutathatják – mondta a tévéelnök.

Ausztrália filmgyártása a 80-as évek közepén kezdett felzárkózni a világ filmgyártásához – mondta Sebestyén András, a fesztivál főszervezője. A szigetországban élő magyar születésű producer ismertetése szerint többségében olyan filmeket vetítenek, amelyeket a magyar közönség még nem láthatott sem a mozikban, sem tévéképernyőkön.

A program szerint a legújabb ausztrál filmek közül bemutatják az idei Cannes-i fesztiválon szerepelt Tajtékhíd (Liquid Bridge) című filmet. Phil Avalon rendezésének budapesti vetítése az epikus kalandfilm kelet-európai premierjének is számít. Látható lesz a 2001-ben készült modern love story, a Felhők mögött, Ivan Sen filmje, valamint egy igaz történetet feldolgozó filmdráma, az 1500 mérföld hazáig című Philip Noyce-rendezés.

Műsoron lesz az Anthony Hopkins és Russel Crowe főszereplésével készült 1990-es vígjáték, a Mokasszin, egy 1992-es, szintén Russel Crowe főszereplésével készült másik vígjáték, a Limbóláz, a három évvel ezelőtti Anyám Frank című film és egy 1998-as romantikus vígjáték a Kész (Kép)Regény.

A Boomeráng Fesztiválon látható Az eskü című pszicho-thriller, a Texas-Ban című koncertfilm, az 1996-ban készült fekete komédia, a Szerelmi szerenád, a tíz évvel ezelőtt forgatott, több filmdíjat is elnyert dráma, A számkivetett, Az erdőlakó fia című 1992-es rendezés, egy négy évvel ezelőtti tragikomédia, a Sziámi naplemente és az 1990-es Egy angyal az asztalomnál című önéletrajzi dráma.

A játékfilmek mellett öt dokumentumfilmet is levetítenek a fesztiválon: az Anette Kellermanról szóló Minden idők sellőjét, vagy a Crocodil Dundee-t alakító színész, David Gulpili életét bemutató Egyek vagyunk című alkotást. A portré-jellegű filmek mellett látható lesz az ausztrál természeti értékeket is felsorakoztató két dokumentumfilm, a Megálmodott álmok és az Egy halászember története című, valamint egy, a mesék világába menekülő lány története, a Mary Poppins rejtélye című film. Az Uránia Nemzeti Filmszínház Kht. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint tavasszal az ausztrál filmgyártás gyermekeknek és ifjúságnak szóló alkotásait vetítik az Urániában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik