Belföld

Sony-Ericsson: tovább bővül a mobilkészülék piac

Magyarországon a piaci előrejelzések szerint az idén több mint 2,5 millió mobiltelefon talál gazdára szemben az egy évvel korábbi 2,2 millióval - közölte Wágner Tibor, a Sony-Ericsson közép- és kelet-európai igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az első fél évben 1,2-1,3 millió mobilkészülék talált gazdára a magyar piacon. Hozzátette: a második fél év várhatóan erősebb lesz, mivel a negyedik negyedév mindig jelentős növekedést hoz magával.

Wágner Tibor közölte, hogy piackutatási adatok hiányában nehéz a magyar piacról pontos adatokat mondani, de becslésük szerint az első fél évben a Sony-Ericsson mobilkészülékeinek részesedése meghaladta a 25 százalékot.

Wágner Tibor elmondta, hogy a mobilkészülék-piac eladásainak növekedését a mobilszolgáltatók között kialakult nagyon éles verseny hozta magával, s ez a beszállítóknak mindenképpen előnyös.

Az igazgató anyavállalati szabályokra hivatkozva nem közölt abszolút számokat a Sony-Ericsson magyarországi árbevételéről és készülékeladásairól, ám annyit elárult, hogy további növekedésben bíznak. Részben azért is, mert a társaság több új multimédiás készüléket dob hamarosan a piacra.

A sajtótájékoztatón a Sony-Ericsson több új mobilkészüléket és új fejlesztésű tartozékot mutatott be, köztük a T230-as típusú fiataloknak szánt szórakoztató alkalmazásokat és mobiljátékokat is tartalmazó telefont. Wágner Tibor elmondta, hogy a Sony-Ericsson készülékek átlagára 2003. második negyedévében 190 dollár fölé nőtt, az első negyedévi 167 dollárról.

Kifejtette: a Sony azért is tudta növelni készülékeinek átlagárát, mert több olyan megoldást is tartalmaznak, amelyek a piacon újdonságnak számítanak, s ezért a vevők keresik ezeket a készülékeket. Az elmúlt időszak nagy sikere volt a T610-es készülék, amely világszerte nagyon népszerű volt. Az igazgató elmondta: a Sony-Ericsson számára siker, hogy a piaci részesedését alapvetően a multimédiás készülékek eladása révén tudja növelni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.