Belföld

Az Oracle vezér három év után először kap fizetést

Az Oracle vezérigazgatója, Larry Ellison a 2004-es pénzügyi évben 900 ezer dollár fizetést kap, vagyis első alkalommal húz fizetést cégétől három év óta, közölte a cég az amerikai tőzsdefelügyelettel.

Ellison, aki 2000 óta prémiumot sem kapott, jogosult lesz prémiumra is a cég úgynevezett „vezetői premizálási terve” értelmében, amelyet azonban még a részvényeseknek jóvá kell hagyniuk. Az Oracle részvényesei erről és egyéb kérdésekről az október 13-i közgyűlésen szavaznak. Ellison prémiumának pontos összegét még nem határozták meg, de a terv a maximumot 5 millió dollárban határozza meg. A cég igazgatótanácsa 1999 júniusában úgy döntött, hogy opciót biztosít a vezérigazgató számára 40 millió részvény megvásárlására 6,88 dolláros részvényenkénti áron. Ezt a részvénytömeget a cég a 2000-es pénzügyi évben bocsátotta Ellison rendelkezésére fizetés, prémium és esetenkénti részvényopció helyett a 2004-es pénzügyi évig. Ellison, aki a második legnagyobb jövedelmi technológiai cégvezető a világon Bill Gates után, jelenleg 26,4 százalékban birtokolja az általa igazgatott céget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik