Belföld

Eltűnt százötven konténer kínai áru

Mintegy 65 millió forintot követel a vám- és pénzügyőrség az egyik hazai vámügynökségtől, amely kezességet vállalt 150 konténernyi kínai árura. Csakhogy a kérdéses ruhaneműk, illetve cipők, amelyek a 8-as számú vámhivatalhoz érkeztek be, a vámeljárás során eltűntek a pénzügyőrség számítógépes nyilvántartásából – írja a Magyar Hírlap.

Padlóra kerülhet egy magyar cég a vám- és pénzügyőrség miatt – állítja a Magyar Hírlap. A vámhatóság ugyanis felfüggesztette a Consenzus Külkereskedelmi Lebonyolító és Vámügyintéző Kft. tevékenységét, mert az nem fizetett meg 65 millió forint vámot 150 konténernyi kínai áru után.

Kovács Katalin, a Consenzus ügyvezető igazgatója szerint azonban olyan áru után akarják cégével megfizettetni a vámterhet, amelyet a megrendelő már egyszer kifizetett, ráadásul nem is szerepel a vámőrség számítógépes nyilvántartásában.

Az ügy előzménye, hogy 2001 februárjában 150, kínai áruval megrakott konténer érkezett a hamburgi kikötőbe. Kettőben a német fináncok a szállítólevélben feltüntetett ruha és cipő helyett cigarettát találtak. Így jutottak el Magyarországra egy Super Star ’96 nevű Kft.-hez, amely egyik megrendelője volt a portékának. A cégről kiderült, a cigaretta csempészéséhez nincs köze, ám nem fizetett vámot az importált termékek után. Legalábbis a vám- és pénzügyőrség szerint, amely a pénzt már nem tudta behajtani a Super Staron, mert az időközben megszűnt. Így fordult a Consenzus Kft.-hez mint kezeshez. Ez utóbbi cég ügyvezetője ugyanakkor a lapnak határozottan állítja, a Super Star megszűnése előtt teljesítette a vámbefizetést. Erre közvetett bizonyítékai is vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik