Belföld

A büdzsétartalék ötszörösére volna szükség

admin

2003. 09. 09. 08:52

Az elvileg a váratlan kiadásokra fenntartott költségvetési tartalékból csak egy kicsivel jut kevesebb a Budapest Sportarénára, mint az aszálykárok enyhítésére – derül ki abból az előterjesztésből, amelyről várhatóan a napokban dönt a kormány.

A tartalékból a minisztériumok negyvenmilliárdot kérnek, ám a központi költségvetés általános tartalékában csak nyolcmilliárd forint van – írja a Népszabadság. Így tehát erősen szortírozni kell a tárcák igényei között a következő kormányülésen. A lap szerint a kormány elé kerülő keddi előterjesztés azt indítványozza, hogy most a kabinet csak 5,9 milliárdot osszon el az össztartalékból megmaradt 8,6 milliárd forintból és hagyjon meg az év végéig 2,7 milliárdot.


A mostani döntési sorban a legnagyobb összeg, 2,3 milliárd forint a Budapest Sportaréna törlesztőrészletének kifizetésére jutna.

Ennyit már korábban is kifizetett a kormány erre a célra – a sportminisztérium így vezeti is azon tárcák listáját, amelyek a legtöbbet „hozták el” az elvben a rendkívüli kiadásokra elkülönített keretből. A tartalékból nem jutott például az iraki misszió támogatására és a nemzetközi terrorizmus elleni harcra, de a számvevők üvegzsebprogramból következő többletfeladatainak finanszírozására sem.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ebben a percben fordultunk rá az őszre

Beautiful night shot of Bratislava city, Slovakia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.