![]() |
A rendőrség a legfrissebb bejelentés szerint két autópálya-építésben érdekelt cég vezetőjét vette őrizetbe. A sikkasztás gyanújával elfogatott Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. korábbi vezérigazgató-helyettese 50 részletben utalt át cégétől előbb kétmilliárd, majd 3,3 milliárd forintot 2001. szeptember 14. és 2003. március 5. között.
Ez az elsikkasztott pénz eltűnt, a rendőrség információi szerint a K&H bankcsoporthoz tartozó több számlán keresztül különböző cégekhez került, majd a korábban meggyanúsított szír állampolgárok kezébe jutott.
Négymilliárd megkerült
|
Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját és Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét sikkasztással, míg Bitvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját sikkasztással és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség – közölte az MTI vasárnap. Szökés, elrejtőzés, illetve a büntetőeljárás megnehezítése veszélye miatt helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Ez ellen mindhárman fellebbeztek – derül ki a közleményből.
Ugyancsak gyanúsítottként hallgatta ki az ügyben a rendőrség T. Évát a K&H Bank osztályvezetőjét, aki közreműködött a pénzek átutalásában, és D. Katalint, Kulcsár Attila asszisztensét, akit a szerződések visszadátumozása miatt magánokirat-hamisítással gyanúsítanak. T. Éva és D. Katalin letartóztatását nem kezdeményezi a rendőrség (bűnügyi őrizetbe sem vették őket), viszont Garamszegi és Bitvai esetében a bíróságnak kell döntenie, hogy az őrizetbe vett személyeket előzetes letartóztatásba helyezi-e.
|
Garamvölgyi László elmondta, hogy további gyanúsítások várhatók az ügyben, ám a Britton Kft. esetleges érintettségéről nem volt hajlandó újságírói kérdésekre sem nyilatkozni. Garamvölgyi elmondta, hogy kedden újabb sajtótájékoztatót tartanak, és akkor ismét érdemi információkat közölnek a nyilvánossággal. A Britton kapcsán megjegyezte ugyanakkor, hogy pénzmosás esetleges megvalósulását vizsgálják jelenleg is szakértőik, miután pénteken házkutatást tartottak a cégnél és több magánlakásban is.
Mint ismeretes, pénteken a rendőrség őrizetbe vette Hegyeshalomnál Rejtő E. Tibort, a K&H bank volt vezérigazgatóját. Vele, Garamszegivel, Bitvaival és a szír testvérpárossal (akik készpénzben vettek fel mintegy hatmilliárd forintot), továbbá Kulcsár Attilával és a két K&H-bankos személlyel, T. Évával és D. Katalinnal együtt immár nyolc gyanúsítottja van az ügynek – mondta Garamvölgyi, aki hozzátette, további személyek meggyyanúsítása sem zárható ki.
Nem találkozott Kulcsárral Bolcsik tábornok
Garamvölgyi László ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, miszerint Bolcsik Zoltán dandártábornok, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője nemrégiben Bécsben járt volna, és ott Kulcsár Attilával találkozott. Garamvölgyi elmondta: Bolcsik tábornok valóban Ausztriában járt, de egy salzburgi konferencián vett részt, amelyet a szervezett bűnözés elleni szervezetek vezetői számára rendeztek.