Belföld

A Vegyépszer egymilliárdot kapott a K&H Equitiestől?

Több mint egymilliárd forintjához jutott hozzá a Vegyépszer Rt. a K&H Equities Rt.-nél az Origo.hu információi szerint. Mindezt az internetes lap birtokában levő adásvételi szerződés is bizonyítja - az origo.hu közlése szerint.

A dokumentumból kiderül, hogy több cég számláit rendezték, más cégeknek viszont köztudottan hatalmas veszteséget hozott az ügy. Ugyanakkor az Orbán-kormány idején hatalmas állami megrendelésekhez jutó Vegyépszer vezetője szerint egy tavaly nyáron vásárolt egyéves futamidejű államkötvény ellenértékét kapták meg csupán.

A K&H Equties és a Vegyépszer tranzakciójáról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is érdeklődött. A felügyelet megkeresésére a brókercég felvette a kapcsolatot a Vegyépszerrel, amelynek képviselői úgy nyilatkoztak a dokumentum szerint, hogy az Equties Rt. az ügyletek megkötése során nem sértette az érdekeiket.

Az adásvételi szerződést június 16-ra dátumozták (azon a napon verték meg a PSZÁF elnökét, Szász Károlyt), amikor még látszólag minden rendben volt az Equitiesnél. A több mint 1 milliárdos tranzakciót igazoló szerződést figyelmetlenül írhatták alá: a lap alján vevőként a Vegyépszer, eladóként pedig az Equities képviselője szignálta a szerződést, noha, mint a dokumentum is meghatározza, valójában a Vegyépszer volt az eladó, amelynek az államkötvényét az Equities vette meg.

“A Vegyépszer Rt. nem kötött megbízási szerződést a K&H Equitieszel a portfóliójának kezelésére” – jelentette ki a cég vezérigazgatója, Timár Gyula az Origónak. “Tavaly júliusban 1 milliárd forintért államkötvényt vásároltunk az Equitiesnél, amelynek most nyáron visszafizették az ellenértékét, mivel egyéves futamidejű kötvénybe fektettük pénzüket” – mondta a vezérigazgató, aki szerint ezért szó sincs arról, hogy “protekcióból” jutottak a pénzükhöz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik