Belföld

Hamisítják a Sorstalanságot

Magyarországon eddig példa nélkül álló bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség: több sikerkönyv rossz minőségű hamisítványok formájában bukkant fel boltokban és nagykereskedésekben - írja a Világgazdaság.

Aluljárókban, utcai pavilonokban, de „rendes” könyvesboltokban, sőt nagykereskedésekben is feltűntek a közelmúltban sikerkönyvek rossz minőségű hamisítványai. Az érintett kiadók szakértővel vizsgáltatták meg a próbavásárlások során beszerzett példányokat, és megállapították: a hamisítványok feltehetőleg kisebb nyomdákban, az eredeti kópiák másolásával előállított könyvek. A szerzői és szomszédos jogok megsértésének minősülő bűncselekmény elkövetéséhez némi tőke, könyvpiaci ismeret és kapcsolat egyaránt kell. A sértettek, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) vezetője, Zentai Péter László szerint így alighanem gyorsan felderíthetők lennének a tettesek.

A kiadók által felkért magánnyomozó felderítette tényekkel és a nyomdai szakvéleményekkel alátámasztott, februárban tett feljelentés ellenére a hatóság eddig nem tudott érdemi eredményt felmutatni.

A kárt csak becsülni lehet, de az biztos, milliós nagyságrendről lehet szó – véli Timár Miklós. A Konkrét Könyvek kiadó vezetője szerint hamisítani csak többezres példányszámban érdemes, mert a bűncselekmény komoly felkészülést és kapcsolatokat feltételez. A hamisításon a haszon is jelentős: a könyvek az eredetivel megegyező áron kerülnek forgalomba, de csak a nagyon szűken vett nyomdai költséget kell állni. Ez a kiadásukban 16 ezer példányban megjelent Malota-könyv esetében alig 200 forint – a kereskedelmi ár 1980. Csak beszkennelnek egy eredeti művet, s kinyomtatják, így a hamis könyvek gyakran ferdék, papírjuk minősége változó, a nyomtatás több helyen elmosódott. Ám az átlagos vásárló ezzel csak otthon szembesül. A kár így kettős: a rossz minőség miatt az olvasó a kiadót okolhatja. A Konkrét Könyvek februárban tett feljelentést a rendőrségen, ám azóta semmilyen fejleményről nem tájékoztatták őket. Az ügyben a XIII. kerületi kapitányság folytatja az eljárást, ahol lapunknak a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívántak nyilatkozni.

Nagyon visszaszorult, de még van a könyvforgalmazásnak szürkezónája, véli Kolosi Tamás. A Sorstalanságot kiadó Magvetőt is magában foglaló Líra és Lant Rt. vezetője szerint erre vezethető, hogy megjelenhetnek hamis kiadványok. Kertész Imre könyvét a Nobel-díj átadását követően több mint 300 ezer példányban adták el, így a hamisított példányok forgalma nem lehet jelentős. Ám ezek felbukkanása a hálózatoktól független utcai, esetenként alkalmi pavilonokban, kisebb, vidéki könyvesboltokban valószínű eddigi tapasztalataik alapján.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.