Már-már a totális boldogság és elégedettség állapota lengte körül tegnap a városházán az új budapesti főkapitány, Gergényi Péter meghallgatását. Eddig úgy fest, hogy munkájával a politikusok majdnem maradéktalanul elégedettek.
Gergényi kinevezése óta megjelentek az akciócsoportok a pályaudvarokon, a belvárosban, a kiemelt turisztikai övezetekben. A tábornok utasításának megfelelően megerősítették a zsebtolvajok elleni küzdelemben részt vevő egység létszámát is. A korrupciót visszaszorítandó jutalmat kaphatnak a vesztegetést jelentő rendőrök, és szigorodott a belső ellenőrzés.
A közterületi demonstrációk szigorú és szakszerű rendőri biztosítását is megköveteli az új vezető. A gépkocsiforgalom dinamikáját hivatott segíteni a főbb csomópontokon dolgozó közlekedési rendőrök csoportja.
A szervezeti átalakítás és racionalizálás jegyében négy osztály és tizenhét alosztály szűnt meg, illetve olvadt be más egységekbe a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Ennek nyomán nőtt a közterületekre vezényelhető létszám.
