Belföld

Unokáink játszótársai a mobiltelefonok

A mobiltelefonokhoz készülő fejlett játékok valószínűleg szétfeszítik a hagyományos játékpiac kereteit, és a célközönség immár nem csupán a fiatalok csoportja lesz – erről beszélt kedden az európai játékfejlesztők londoni konferenciáján a Nokia vezető játékfejlesztője, Vesa-Pekka Kirsi.

Ahogy fejlődik a telefon technológia, úgy indulnak meg a mobilpiac felé a nagy játékfejlesztő cégek, és a kisebb játékfejlesztők, amelyek eddig hagyományosan uralták ezt a szegmenst, a fennmaradásukért lesznek kénytelenek harcolni.

„Már most nehezebb belépni a piacra, mint egy éve. Miután a nagyok, az Electronic Arts, a Sony (SCEI) és a Ubi Soft mind elindult a mobilpiac felé, egyre nehezebb a kicsik helyzete, akik számára csak az jelentheti a fennmaradást, ha megtalálják a nekik megfelelő szegmenst”, fejtegette Kirsi, aki szerint nem kellően szegmentált a játékpiac. Szerinte ezen csak a verseny változtathat.

Nem készülnek játékok például kifejezetten nők számára, holott Európában a nőknél van a mobiltelefonok fele, így ez hatalmas piaci potenciált jelent. A Nokia a maga részéről igyekszik egyszerűsíteni a játékfejlesztést, ezt szolgálja a múlt héten közzétett két új fejlesztői platform a Series 40 és a Series 60 operációs rendszerre épülő telefonok számára.

A Series 60 verzió segítségével nemcsak a Nokia készülő új 6600-as modelljéhez lehet játékot készíteni, hanem a Samsung SGH-D700-as és a Siemens SX1-es modelljéhez is. A Nokia 6600 Bluetooth-képes lesz, ami Kirsi szerint újabb embereket von be a játékosok körébe, hiszen az egy helyiségben játszó közösség egészen más – együttműködőbb – közeget jelent a játékhoz, mint amikor a játékos telefonkapcsolaton keresztül játszik valakivel, akit nem lát.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik