Belföld

Pusztamámor – A bor és a zene napjai

Krajcsovics János fogadótulajdonos és Fellegi Balázs operaénekes, művészeti vezető ötlete nyomán rendezik meg augusztus 27. és 31. között a „Pusztamámor" című eseménysorozatot a pusztazámori Öreg Tölgy Kastélyfogadóban. Az ötnapos rendezvényen Magyarország tehetségekben bővelkedő zenei világa és a minőségi borkultúra ad találkozót a közönségnek.

A helyszín a Budapesttől 25 kilométer távolságra található pusztazámori kastély, amelynek felújított termei mellett parkja szolgál az előadások helyszínéül.

A helyszín nem teszi lehetővé, hogy napi 5-600 látogatónál több legyen jelen egy-egy programon. A szervezők azt remélik, hogy ettől bensőségesebbé válik a hangulat, és ez különbözteti meg az egész rendezvényt bármilyen fesztiváltól.

A programban komolyzenei koncertek és két színházi esemény is szerepel: az örökzöld barokk opera, Pergolesi Úrhatnám szolgálója, historikus hangszerek kiséretében, valamint a friss Jászai-díjas Pintér Béla társulatának az elmúlt évadban játszott darabja, a Parasztopera szabadtéri változata kerül bemutatásra. A program másik különleges színfoltját az éjszakai némafilm-vetítések jelentik a park ősfái alatt (a Magyar Filmarchívum jóvoltából), mozizongorista közreműködésével.

A színházi eseményeken kívül fellép a rendezvénysorozaton Presser Gábor, a Budapest Klezmer Band, Drahos Béla, Fellegi Ádám és a Hot Jazz Band is, hogy csupán csak néhányat említsünk a neves előadók közül.

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.