Belföld

A lehetőségektől elrugaszkodott követelményeket támaszt az EU

Egy osztrák tanulmány szerint lehetetlen lesz betartani a az EU gépjárművek újrahasznosításáról szóló előírásait.

Az EU szerint 2006-tól a gépjárművek tömegének 85 százalékát kell újrahasznosítani, illetve más célra hasznosítani. Az osztrák leobeni fémipari főiskola által végzett kísérletekből azonban kiderül, hogy ezeket a követelményeket lehetetlen lesz betartani, illetve csak bizonyos előfeltételek teljesülése esetén nyílik rá majd mód.

Ausztira az EU útmutatásai alapján alkotta meg a roncsautók újrahasznosítására vonatkozó előírásait. Eszerint 2006 január elsejétől az újrahasznosításra kerülő anyagoknak el kell érniük a gépjármű eredeti tömegének 85 százalékát. Ezen belül az össztömeg 80 százalékát kell anyagában visszanyerni, 5 százalékát pedig termikusan folyamatban kell felhasználni (elégetni). 2015-től az újrahasznosítási arány 95 százalékra, a visszanyert anyagok aránya pedig 85 százalékra emelkedik.

A leobeni fémipari főiskola hulladékgazdálkodási és
-feldolgozási intézete Wolfgang Staber vezetésével kísérlet sorozatot hajtott végre zúzó-aprító berendezésekkel az irányelvek megvalósíthatóságnak a vizsgálatára. A kísérletben az átlagos selejtezési kornak megfelelően 50 darab 2006-ban 12 éves kor elérő autót és 50 darab 2015-ben selejtezésre éretté váló autót használtak fel.

A kísérletek lesújtó eredményt hoztak: eszerint a 2006-ra előírt arányokat szinte lehetetlen, a 2015-re előírtakat pedig képtelenség teljesíteni. A 2006-ban selejtérett autók anyagának tömegarányban 78 százalékát sikerült visszanyerni, míg a 2015-ben selejtéretté váló autóknak csak 74,3 százalékát. Termikus hasznosításra csak az eredeti tömeg 2,1 százalékát, illetve 1,6 százalékát lehetett fordítani. A visszanyert anyagok alapján az eredeti tömeg 19,9, illetve 24,1 százalékát a technika jelenlegi állása szerint hulladékként kell majd elhelyezni, ami a törvényhozók szemében túlságosan magas arány.

A tanulmány bírálja egyben a kvóták kiszabásának az elvét is, az ugyanis nem ösztönzi a könnyű szerkezeti elemek alkalmazását. Nem tesz különbséget ezen kívül a különféle hulladék anyagok elérő környezeti terhelése között sem. 2000-ben mintegy 554 millió személygépkocsi volt használatban világszerte, ami 2001-ben 40 millió új autóval gyarapodott. Az EU-ban 2000-ben 140 millió személygépkocsi volt használatban. Ennek nagyjából 10 százaléka kerül selejtezésre évente. A roncsautóknak átlagosan hét százalékát adják át tulajdonosaik az enyészetnek a szabad természetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik