Belföld

Egymillió látogató, nulla forint profit a Plázson

Több mint egymillió látogatót vonzott a Duna-parti Budapest Plage, amely kéthetes nyitva tartás után, augusztus 20-án este ért véget. A rendezvény az idén még nem nyereséges.

“A Margit híd és a Dráva utca között az alsó rakparton kialakított városi tengerpartnak sokkal nagyobb volt a sikere annál, mint amire a rendezvényt megelőző nehézségek, félelmek és aggályok után számítottunk” – mondta Bér Beatrix.

Az Atmosphere Kft. Ügyvezetője azt is elmondta, hogy a plázson az állami ünnepnapon, szerdán volt a csúcsforgalom. A legfőbb tapasztalata pedig az, hogy jövőre is meg kell csinálni a rendezvényt, mert van rá igény.

A plázs pénzügyi mérlege egy hét múlva készül el, az azonban már tudható, hogy nyereséget nem hozott az idén. Az eseményt nagy nemzetközi érdeklődés kísérte. A francia médiatudósítások mellett a német, az osztrák és az angol sajtó is hírt adott a Budapest Plázsról.

Jelenleg a bontási, takarítási munkálatokat végzik. Az Újpesti alsó rakpart lezárt szakaszát pénteken éjfélig kell átadni, és akkor nyitják meg ismét a forgalom előtt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik