Belföld

Menesztenék Szász Károlyt

A Népszabadság értesülése szerint gyakorlatilag már eldőlt: Szász Károlyt menesztik a pénzügyi felügyelet éléről. A kérdés az, mikor és miként.

Megszületett a döntés arról, hogy a kormány kezdeményezi Szász Károly pénzügyi felügyeleti elnök menesztését az Országgyűlésnél. A Népszabadság információja szerint a kormány csak a parlament őszi ülésszakára vár, bár forrásaink szerint még az is elképzelhető, hogy a döntés mégsem a képviselőkön múlik majd. Hiszen még nem zárult le az a vizsgálat, amely azt hivatott megállapítani, megtett-e mindent a pénzügyi felügyelet, illetve annak vezetője azért, hogy a K&H-ban történt visszaéléseket megelőzze.

Erre utalt az is, amit Medgyessy Péter kormányfő nyilatkozott tegnap a Klubrádiónak. A miniszterelnök Bolgár György Megbeszéljük című műsorában azt mondta: elfogyott az emberek türelme azokkal az állami intézményekkel és hivatalnokokkal szemben, akik eddig nem bizonyították be, hogy nem politikai szándékok vezérlik őket.


A miniszterelnök konkrét intézményeket és személyeket nem nevezett meg ugyan, de leszögezte: egyfajta magatartási normát kíván megszabni. Elemzők szerint a miniszterelnök félreértelmezhetetlenül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökére, Szász Károlyra gondolt. A lap úgy tudja, a kormányon belül eldöntötték, hogy már az első parlamenti napon kezdeményezik Szász Károly menesztését.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik