Belföld

Véget ér a bányászat Balinkán

Befejező szakaszba érkezett a balinkai szénbánya bezárási folyamata, a jövő hét közepére végeznek a berendezések felszínre hozatalával, majd betömedékelik a vágatot; a bányabezárással mintegy 400 munkahely szűnik meg - tájékoztatta az MTI-t a Bakonyi Erőmű bányászati igazgatója.

Tamaga Ferenc elmondta: a bányászat megszüntetésére azért került sor, mert a gazdaságtalanul üzemelő szénerőművek bezárása után már nem lehetett értékesíteni a több mint fél évszázadon át ipari célokra használt balinkai szenet, amit egyébként kedvezőtlen körülmények között, mostanra alaposan megnövekedett önköltséggel termeltek ki.

A bánya fénykorában – az 1960-as években – évente 700 ezer tonna szén került a felszínre Balinkáról. Tavaly 350 ezer tonnát, az idén pedig a termelés április végi leállításáig, 120 ezer tonnát bányásztak ki.

A bánya több százmillió forintba kerülő teljes felhagyásával kapcsolatos műveletek már több mint négy hónapja folynak. A munka során a föld mélyén 35 kilométer hosszan húzódó vágatok mintegy ezer tonnányi gépi berendezését kellett, illetve kell leszerelni és a felszínre hozni.

“A bányaüzemből felhozott, még hasznosítható eszközök, berendezések egy része az ajkai szénmedence még működő bányáiba kerül, illetve más bányáknál, vagy hulladékként értékesítik” – mondta Tamaga Ferenc. Összegyűjtötték és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően – veszélyes hulladékként – elszállították a környezetszennyező anyagokat, az olajos földet, az olajjal, zsírral szennyezett eszközöket.

A bánya bezárásával mintegy 400 munkahely szűnt meg. A bányászok közül – akiknek a többsége több évtizedet töltött föld alatti munkával – 60- an éltek a bányásznyugdíj adta lehetőséggel, 11-en az ajkai bányába, néhányan a márkushegyi bányaüzembe mennek dolgozni, a többiek pedig Balinka környékén próbálnak elhelyezkedni. A felmondásokat május óta folyamatosan kapják kézhez a Balinkán dolgozók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik