Nagylóc önkormányzata előzetes hozzájárulását adta a beruházáshoz, azzal a feltétellel, ha azt a szakhatóságok is jóváhagyják – közölte Nagylóc polgármestere. Dulai Barnabásné elmondta: az aszfaltkeverő üzemet a zsúnypusztai kőbánya tulajdonosa építené meg a bánya mellett, mert így nem jelentkezne szállítási költség.
Közlése szerint zárt rendszerű, az EU-szabványoknak megfelelő, számítógépes vezérlésű, szondákkal ellátott keverőüzem épülne Nagylóc külterületén, Zsúnypusztán. Az üzem működése a 21-es és 22-es úton összesen napi 10-11 teherautónyival növelné a közúti forgalmat. A polgármester tájékoztatása szerint keverő négy-öt új munkahelyet teremtene, emellett 15-20 embert foglalkoztatna a beruházó a tervezett útépítési munkálatoknál.
Piffka Zoltán, a zsúnypusztai kőbányát üzemeltető kft. tulajdonosa elmondta, ha megkapja a szükséges engedélyeket, a 200 millió forintos beruházást követően 2004. tavaszán már működhetne az üzem. Hozzátette, egyelőre nincs érvényes építési engedélye, mert a Bükki Nemzeti Park igazgatósága nem adta meg a hozzájárulását, és hiánypótlást kért.
A cégvezető hangsúlyozta: Nógrád megyében nincs aszfaltkeverő üzem, a cégeknek Abasárról, Recskről és Gödöllőről kell szállítaniuk. “A fuvardíj oly mértékben megdrágítja a beruházásokat, hogy egy helyben működő aszfaltkeverő révén csaknem felére csökkenhetnének Nógrád megyében az útépítések költségei ” – tette hozzá.
A beruházás elleni tiltakozásnak sajtótájékoztatón adott hangot kedden hét környező falu polgármestere és Surján László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője. Mint kifejtették, a vidék egyetlen vonzereje annak természeti szépsége, és szerintük taszítaná a turistákat az ipari üzem zaja, látványa, továbbá az esetleges környezeti károk.

Zseniális futballtroll, az abszurd gólok királya: hol a helye Ibrahimovicnak a legjobbak között?
Zlatan Ibrahimovic, a svéd futball történetének legjobb játékosa, a kétezres évek egyik legmeghatározóbb centere kultuszhős volt és marad a labdarúgás világában. De vajon emlegethetjük-e őt a legnagyobbak között?