Belföld

Országos közalkalmazotti sztrájk fenyeget Nagy-Britanniában

A szigorú Thatcher-éra óta példátlan méretű sztrájkot helyeztek kilátásba a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek Nagy-Britanniában, miután álláspontjuk szerint a pénzügyminisztérium nem hajlandó eleget tenni bérköveteléseiknek.

Ha a fenyegetéseket valóra váltják, összesen több mint 110 ezer ember szüntetheti be a munkát, súlyos fennakadásokat okozva a kormányhoz kapcsolódó szolgáltatások tevékenységében is – derül ki pénteki sajtójelentésekből. Egyelőre 24 órás akcióról van szó, amelyre legkorábban ősszel kerülhet sor.

A szakszervezetek leginkább azt kifogásolják, hogy Gordon Brown pénzügyminiszter állítólag korlátozni kívánja a béremeléseket a szektorban. A minisztérium illetékesei tagadják, hogy ilyesmiről szó lenne, de azt elismerték, hogy törekszenek a bértömeg nagyarányú növekedésének elkerülésére, mert nem szeretnék, ha az ágazat hatékonyságának jobbítására szánt pénzt kizárólag a fizetések emelésére fordítanák.

A szakszervezetek úgy vélik, az országos és tömeges akcióval hatékony figyelmeztetést tudnak intézni a kormányhoz. Ilyen jellegű tiltakozásra mindazonáltal utoljára a nyolcvanas években volt példa Nagy-Britanniában, amikor az országot a pénzügyekben is vasszigorú Margaret Thatcher miniszterelnök asszony irányította.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik