Belföld

Ismét elutasították a Mol-ajánlatot

A szlovák pénzpiaci felügyelet (ÚFT) ismét elutasította a Slovnaft részvényeinek többségét bíró magyar Mol Rt. maradék kisrészvények kötelező felvásárlására tett ajánlatát. A Mol szerint az ÚFT egy árfolyammanipuláció során kialakult árat akar kérni a részvényekért.

Az ÚFT szóvivőjének közlésére hivatkozó keddi szlovák lapértesülések szerint a felügyelet az új eljárás során, másodszor is elvetette a Mol Rt. részvényenkénti 1200 koronás ajánlatát.

Amikor a Mol Rt. vásárlás útján a Slovnaft a.s. többségi tulajdonosa lett, akkor a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kötelező ajánlatot tett a közel 30 százalékot kitevő kisrészvények felvásárlására. A kisrészvényeseket tömörítő J and T nevű társaság azonban az 1200 koronás ajánlatot kevésnek találta, és ennél magasabb, 1380 koronás árat igyekezett kieszközölni.

A Mol tisztességtelen árfolyam-befolyás ellen tett panasza ügyében az ÚFT vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen törvényesnek minősítette azt a márciusban lebonyolított ügyletet, melynek során a pozsonyi tőzsdén 220 ezer Slovnaft-kisrészvényt 1541 koronás áron értékesítettek.

Az ÚFT szóvivője, Maros Kacmár közlése szerint ezzel a kisrészvények átlagára 1380 koronára emelkedett és a Mol Rt. kötelező ajánlata is ennek megfelelő kell hogy legyen. A szóvivő elmondta: a Mol ajánlatával ezek után még a felügyelet feljebbviteli szerve, az ÚFT tanácsa is foglalkozni fog, mert a Mol az elsőfokú döntést megfellebbezte. A fellebbezést csak a múlt hét végén kézbesítették a felügyeletnek.


A Mol augusztus elsején megfellebbezte a szlovák tőkepiaci felügyelet, az ÚFT két héttel korábbi határozatát, melyben az ÚFT kimondta, hogy nem történt árfolyam manipuláció a Slovnaft részvényekkel – pontosította az Econewsnak Ferencz I. Szabolcs a Mol kommunikációs igazgatója szlovák napilapok értesülését.


Ferencz szerint a Mol három dolgot kért az UFT-től: változtassa meg az első fokú határozatot vagy semmisítse meg az első fokú határozatot és adja vissza az ügyet újabb első fokú eljárásra, avagy függessze fel a döntést, amíg az árfolyam manipuláció ügyében a Mol által indított szlovákiai bírósági eljárás be nem fejeződik”


A Mol azonban továbbra is árfolyam-manipulációnak tartja a március 20-ai kiugróan nagy –  202 ezer darabos – és kiugróan magas, 1541 koronás árfolyamon létrejött Slovnaft-részvény tranzakciót. Amennyiben ezt a kötést be kell számítani az ajánlati árba, akkor a hathónapos átlagár 1100 koronáról  1380-ra emelkedik. A Mol a tranzakciót figyelmen kívül hagyva 1200 koronán tett kötelező vételi ajánlatot a még nem a birtokában lévő 29,98 százaléknyi Slovnaft részvényre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik