Belföld

Csődközelben az Alstom – megmentő a láthatáron

Adósság-átütemezési tárgyalások előtt áll az egyik legnagyobb francia gépipari vállalat, az Alstom.

Három milliárd eurónyi aktíváját szeretné pénzzé tenni, elkerülendő a csőd bejelentését. A tárgyalások kedden lesznek – írja a Dow Jones hírügynökség. Hétfőn a cég részvényével folyó tőzsdei kereskedést Párizsban, Londonban és New Yorkban is felfüggesztették.

A vállalatnak év végéig kötvényei után több mint 850 millió, a jövő év első negyedében további 1,25 milliárd euró kifizetése válik esedékessé, erre keres most megoldást hitelező bankjaival.
Amennyiben mentőövet kap az említett összegre, úgy jövő március végéig 4,9 milliárd euróra apaszthatja adósságát. Az Alstom részvény az elmúlt egy év alatt értékének kétharmadát vesztette el, az idén 35 százalékkal esett az árfolyama.

Az Alstomot a csődtől mentheti meg az francia atomenergetikai óriáscég, az Areva ajánlata – írja a Le Figaro. Az Areva az Alstom szállítási és elosztási (T&D) üzletágának megvesárlásával az elektromosiparnak nyújtott szolgáltatásait kívánja bővíteni.

Hivatalosan július 1-jén adott ajánlatot az Areva, amely elvileg 10 napig volt csak érvényes. Az Alstom már többször is elhalasztotta a döntést. A cég azonban nem várhat tovább a válaszadással és az Areva esélyeit növeli, hogy a tönk szélén álló cég nem is kapott más ajánlatot. Az idő egyre inkább sürgeti a 33 ezer főt foglalkoztató Alstomot, mivel kénytelen veszteségeit rövid úton csökkenteni.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik