Belföld

Botrányt kavart a német autópályadíj

Kisebb belpolitikai botrányt kavart Németországban a teherautóknak tervezett autópályadíj augusztus 31-i bevezetésének elhalasztása: az ellenzéki CDU/CSU a közlekedési miniszter lemondását követeli.

A csütörtöki bejelentés szerint az augusztus 31-i bevezetést két hónappal halasztják el, november 2-re. Az augusztus végi műszaki átadás után díjmentes próbaüzem keretében működtetik a rendszert – határozott a közlekedési miniszter, egyetértésben a Toll Collect működtető konzorciummal.

Csütörtökig a német közlekedési minisztérium szinte naponta cáfolta a halasztásról szóló híreket, de végül a túl sok minden tűnt akadályozni a tervezett bevezetést. A több kilométeres dugók réme, az egyelőre kevés jegykiadó állomás, az állomásoknál levő kevés parkolóhely mind a teljes közlekedési káosz képét vetítette előre, és már önmagában is a halasztás mellett szólt.

Ugyanakkor az autópályadíj bevezetését az Európai Bizottság is erősen bírálja: brüsszeli vélemény szerint a német kormánynak felül kellene vizsgálnia mind a díj nagyságát, mind pedig a bevétel felhasználásának módját. Ez ügyben a Bizottság már vizsgálatot is kezdeményezett Németország ellen.

A brüsszeli bizottság kifogásolja, hogy a bevételek egy részét az államháztartási lyukak betömésére, vagy a vasúthálózat fejlesztésére használják fel, s egységes EU-módszertant sürget a használati díj nagyságának megállapítására. Az Európai Bizottság csak az ökológiailag kényes vidékeken látja lehetségesnek a vasútfejlesztést autópálya-használati díjból.

Miközben Németországban az összes autópálya használatáért díjat akarnak szedni a teherautóktól, Loyola de Palacio brüsszeli közlekedési biztos azt szeretné, ha csak a transzeurópai útvonalak használatára vetnének ki díjat.

Egy esetleges brüsszeli eljárásnak nem lenne halasztó hatálya, Brüsszel nem korlátozhatja a nemzeti mozgásteret. Ez vonatkozik a bevétel felhasználására is. Kizárt, hogy csak útépítésre fordítsák a befolyt összeget, s változatlanul az összes autópályára, nem csak a transzatlanti utakra akarják kiterjeszteni a törvény hatályát – nyilatkozta korábban a német közlekedési minisztérium szóvivője.

Németországban augusztus 31-től akartak autópályadíjat szedni a fuvarozóktól az autópályák használatáért, a 12 tonna összsúlynál nehezebb teherjárművek után. A német kormány számításai szerint kezdetben és átlagosan 12,4 eurócentet kellene kilométerenként fizetni, az összeg később emelkedne, a német szállítók számára kilátásba helyezett kedvezmények hatályba lépésének függvényében. A kormány elképzelései szerint a német fuvarozók a használati díj egy részét beleszámíthatnák az üzemanyagadóba, csökkentenék a gépjárműadót, – az EU-minimum szintjére – és támogatnák a kevés káros anyagot kibocsátó haszonjárművek beszerzését. (Az úthasználati díj nagysága függ attól is, hogy mennyi káros anyagot bocsát ki a jármű.)

Brüsszel a tervezett kedvezményeket is nehezményezi, mondván, hogy ebben az esetben a külföldi fuvarozókat hátrányosan megkülönböztető, a versenyt torzító állami szubvencióról van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik