 |
Nagy meglepetést okozott, amikor évtizedes számítási módja helyett az amerikai Spectrum Glass egyszer külön is kikalkulálta két terméke hulladékkezelési költségeit. Az egyszerűség kedvéért ezt a tételt a fehér és a rubinvörös üvegnél addig egy kalap alá vette. Mihelyst utánajárt a valódi számoknak, kiderült, hogy bár a fehér üvegből évente éppen tízszer annyit állít elő, mint a rubinból, az utóbbi hulladékainak kezelésére bő másfélszer többet költ. Ez aztán adott gondolkodnivalót a cégnek. Részint a termékei árazásán, részint pedig arról elmélkedhetett, hogy ilyen költségek mellett a rubin színű üveget a továbbiakban egyáltalán gyártsa-e. Merthogy világossá vált: azzal, hogy eddig a termékek között egyenlő arányban osztották el e költségeket, a vörös üveg környezetvédelmi árának tetemes hányadát a cég a fehér üveg vásárlóival fizettette meg.
A környezeti kontrolling másfelől arra vállalkozik, hogy a költségek forrását “visszakeresi”. Azonosítja, hogy a cég mely terméke a leginkább ludas e kiadások generálásában. A környezetvédelmi költségek nagy része ugyanis hagyományosan – kényelmi okokból – az általános költségek nagy kalapjában szerepel. Ott tartják számon például a hulladékkezelésre, vagy a vízfelhasználásra fordított pénzeket. Így sokszor még csak az sem azonosítható, hogy melyik üzem számlájára írhatók e tételek, nemhogy az, pontosan melyik termék előállításához szükségesek. Pedig vélhetően sok produktum, termelési eljárás, tervezett beruházás tűnne fel más színben, ha az összes költségein belül a környezetvédelmiek is látszanának.
A kontrolling e válfaja nagyjából 10 éves múlttal bír, mindenekelőtt Európában. Ez az előny tehát még nem behozhatatlan. Magyarországon több nagyvállalat igyekszik környezeti költségeit valamilyen módon számba venni, ám igen ritka, hogy szisztematikusan feltárnák, a többi költségtől elkülönítenék és végül akár az egyes termékek szintjén összegeznék azokat. Ráadásul a környezetvédelemmel összefüggésbe hozható költségből igen sok van. A cégeknek többnyire csak az jut az eszükbe, amit az úgynevezett csővégi megoldásokra költenek: miként szűrjék a levegőbe pöffentett vagy a vízbe kibocsátott szennyezőanyagokat? Nem számolnak a selejttel, a szeméttel együtt távozó summákkal. Merthogy az erőforrások, az alapanyagokra fordított pénzek, a munkabérek nem teljes mértékben épülnek be a végtermékbe. Egy részük egészen pontosan a hulladékban landol. Nem kalkulálnak az ugyancsak valós, ám rejtett költségekkel sem, mint amilyen a környezeti dokumentáció készítésére, vagy az egészségügyi problémák miatt kiesett napokra áldozott összegek. Ha egy vegyigyárban alkalmazott kockázatos technológiát és annak egy környezetkímélőbb változatát vetjük össze csupán egészségügyi vonatkozásban, s abból is csak a szennyezőbb technológiára előírt éves orvosi ellenőrzés költségeit figyelembe véve, érdekes eredményt kapunk. A cég 40 munkását évente nyolcszor kell átvizsgálni, akik tehát ezeken a napokon nem dolgoznak. Ezer forintos órabért feltételezve, egy-egy vizsgálati napon 320 ezer forintnyi többletköltség kerekedik, amellyel szemben ugyebár nem áll termelés. Ehhez, mondjuk háromezer forintos órabérrel az orvos költségét is hozzáadva, évi több mint 2,8 millió forintnyi olyan rejtett költségre bukkantunk, amely valahol ugyan szerepel a társaság nyilvántartásaiban, de nem hozzák összefüggésbe a technológia környezeti jellemzőivel. “Ez különösen fontos lesz, ha a cég a technológiát környezetkímélőbbre tervezi cserélni” – hangsúlyozza Molnár Ferenc, a BKÁE PhD hallgatója. Ez drága mulatság, ám a technológia cseréje máris a gyorsan megtérülő beruházások közé kerülhet, ha ezt az aspektust is bekalkulálják. A rejtett költségekkel a figyelmen kívül hagyott tételek sora pedig még messze nem ért véget (lásd külön). TÁMOGATOTT INDULÁS. A módszer terjesztését az ENSZ ipari fejlesztési szervezete, az UNIDO is magára vállalta. Most záruló első projektjében egy-egy horvát, magyar, román és szlovák önként jelentkező középvállalkozás – köztük két vegyipari és két papíripari társaság – fogott e munkába, és jutott eltérő eredményekre. “A különbségeket kevésbé a cégek mérete vagy iparága, sokkal inkább az magyarázza, hogy az illető országban milyenek az alapanyagárak, léteznek-e szubvenciók, milyen a környezetvédelmi bírságolás a gyakorlatban” – összegzi Csutora Mária, aki a négy helyszínen tanácsadóként dolgozott. Nyilvánvalóan ott lehet látványos eredményekre jutni, ahol a vállalatok nem támogatott, hanem piaci, vagy ahhoz közeli árat fizetnek az erőforrásokért, és a környezeti kihágásokat komolyan veszik. Magyarországról az említett Nitrokémia 2000 vállalkozott a feladatra: első lépésként három terméke valamennyi környezeti költségét kívánta összegyűjteni. A 75 éve hadiipari gyárként alapított, s 60 éve vegyi cégként működő társaság az előrásoknak való megfelelés vevői nyomásra kezdett újításokba, köztük környezeti fejlesztésekbe is. A főként növényvédő szereket, szerves vegyi anyagokat előállító, 10 milliárdos forgalmú magántársaságnál azt nem árulják el, hogy számszerűen mire jutottak, bár a cég rendelkezett kontrolling rendszerrel, és ez a környezeti verzió bevezetését nagyban segíti. A feladat ugyanakkor nem volt minden nehézségtől mentes. “Mindenekelőtt valahogy meg kellett értenünk egymás nyelvét a számvitelesekkel” – meséli Kajdacsy Ágnes vegyészmérnök, a cég környezetvédelmi vezetője. A munka két év múltán sem fejeződött be, fokozatosan integrálják a környezetvédelmet, és a zöld kontrollingot is a vállalati tevékenységbe. | |||||||||
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
