Belföld

Augusztustól 9 százalékkal emelkedik az áram ára

Augusztus elején átlagosan 9, januártól, az áfakategória megváltozása miatt újabb 11 százalékkal emelkedik az áram ára.

Az emelésre azért van szükség, mert a tüzelőanyagok világpiaci árának tartósan magas szintje miatt a villamosenergia-termelés költségei jelentősen megnőttek. A költségek növekedését gyorsította a forint árfolyamának gyengülése – indokolta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményben az áremelést, hozzátéve: emiatt megdrágult az import villamosenergia ára is, amelyet a Paksi Atomerőmű üzemzavara miatt kieső teljesítmény részbeni pótlására kell vásárolni.

 Utoljára februárban

Az áram ára utoljára 2003. február 1-jén emelkedett. A nappali áram ára 7,7 százalékkal nőtt, 22 forintról 23,7 forintra. Az éjszakai kedvezményes tarifa 13,7 százalékkal 11,6 forintra emelkedett. A kormány akkor a drágulást azzal indokolta, hogy az előző kormány a választásokat megelőzően nem tartotta be az árszabályozási rendet, nem biztosította a költségarányos árakat és emiatt veszélybe került az ellátás biztonsága.

A Népszabadság továbbá úgy tudja, hogy az áremeléssel jelentős részben azt a veszteséget igyekeznek pótolni, amely az elmúlt években a Magyar Villamos Műveknél halmozódott fel azért, mert a cég kevesebbet kapott az áramért, mint amennyibe az került neki.

A napokban vált ismertté az is, hogy jövő év januárjától magasabb áfakategóriába sorolják át a villamos energiát. Ez a változás azt jelenti, hogy a jelenlegi 12 százalék helyett 23 százalék áfa terheli az áramot, ha valóban ez lesz a végső döntés.

Ebben az esetben januártól összességében a jelenleginél mintegy 20 százalékkal lenne drágább az áram a lakosság számára. A cégek ugyanis visszaigényelhetik az áfát, de a lakosság és a közületi intézmények, így a kórházak, iskolák, óvodák nem kérhetik vissza a forgalmi adót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik