Belföld

Sieresen indult a mobilposta, csak “az emberek nem örülnek”

admin

2003. 07. 17. 08:10

Zökkenőmentesen kezdte meg működését a posta kísérleti mobilszolgáltatása kilenc megye negyven településén – közölte a Népszabadság érdeklődésére Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője, aki szerint lényegesen több azoknak az ügyfeleknek a száma, akik örömmel fogadják a mobilpostákat, mint azoké, akik kifogásolják a megszokott hivatali időtől eltérő időpontokban érkező postást.

Tomecskó Tamás elmondta, hatszázhuszonöt településen tervezik a mobilposta-szolgálat működtetését – ezek közül ötszáz helyen eddig semmilyen posta nem volt.

Veszprém megyében azonban nem örülnek ennyire a kísérletnek. Itt egy községet, Nagyalásonyt és a közigazgatásilag hozzá tartozó Somlóvecsét és Videt vonták be a kísérleti szolgáltatásba. “Az emberek nem örülnek a mobilpostának” – mondta Csöngei Gábor, Nagyalásony polgármestere.

“Ha csak ez marad meg nekünk, akkor sokan nem fogják elérni a szolgáltatást: a mobilpostás ugyanis délelőtt érkezik, és legkésőbb fél egykor elhagyja a harmadik falut. Aki délután kettőig dolgozik, az eddig nyitva találta a hivatalt, a mobilpostással viszont már nem fog találkozni” – jegyezte meg a polgármester.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.