Belföld

Nyereséges lett a Motorola, de rontotta kilátásait

A Motorola, a világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója kedden nyereséges negyedévről számolt be ugyan, viszont árbevétele csökkent és kilátásai sem túl rózsásak.

A társaság közölte, hogy mobiltelefonjai iránt csökkent a kereslet az ázsiai piacokon részben az SARS járvány, részben pedig a helyi gyártók termékei által előidézett kemény verseny miatt. A Motorola tavalyi eladásaiból a kínai piac tavaly 14 százalék körüli mértékben részesedett.

A finn Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója a várakozások szerint szintén óvatosan nyilatkozik majd e héten, gyorsjelentése közzététele után idei kilátásairól, mivel a kínai piac megtorpanása elapaszthatja az észak-amerikai piac fellendülése nyomán keletkező nyereséget.

A Motorola részvényeinek árfolyama 9,7 dollárra süllyedt a tőzsdezárás utáni internetes kereskedelemben a New York-i tőzsdén elért 9,78 dolláros záróárról. A társaság a második negyedévben 119 millió dollár, részvényenként öt cent nettó nyereséget ért el az egy évvel korábbi 2,3 milliárd dollár, részvényenként 1,02 dollár veszteség után. Az árbevétel 6,2 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 6,7 milliárd dollárról. A Motorola várakozásai szerint a harmadik negyedévben a részvényarányos nyereség 0-2 cent között, egyszeri tételek nélkül számolva 2-4 cent között lehet. A Reuters elemzői konszenzusa öt centre számít 6,5 milliárd dollár árbevétel után.

A Motorola mobiltelefon-divíziójának eladásai a második negyedévben 13 százalékkal estek vissza, az üzletág üzemi eredménye 91 millió dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 3 millióról.

A félvezetőket gyártó üzletág eladásai 11 százalékkal csökkentek az előző évi 1,1 milliárd dollárról. A divízió üzemi vesztesége 125 millió dollárra szelídült az egy évvel korábbi 1,3 milliárd dollárról. A mobiltelefon hálózatokkal foglalkozó terület árbevétele 17 százalékkal egymilliárd dollárra mérséklődött.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik