Belföld

BÉT: alacsony forgalomra és kis ármozgásokra számítanak

Alacsony forgalomra és kis mértékű ármozgásokra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. A BUX 0,88 pontos csökkenéssel 7981 ponton nyitott.

Oláh Márton, a CA-IB Értékpapír Rt. üzletkötője a gyenge befektetői érdeklődés miatt továbbra is alacsony forgalmat vár. Úgy véli, az európai és amerikai tőzsdék előző napi pozitív zárása után a BUX visszakorrigálhatja hétfői esését.

Kandik Krisztián, az ERSTE Bank Befektetési Rt. üzletkötője sem számít nagy árelmozdulásokra. Véleménye szerint a hétfői árszinteken folyhat a kereskedés, a BUX pedig nulla és mínusz fél százalék közötti tartományban mozoghat.

A BUX hétfőn 50,75 pontos csökkenéssel, 7.981,89 ponton zárt, a pénteki záró értékhez képest ez 0,63 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma mérsékelt, 5 milliárd forint értékű volt. A négy vezető részvény, a Matáv kivételével gyengült a pénteki kereskedéshez viszonyítva.


A keddi nyitás csökkenést hozhat az európai tőzsdéken


Az európai tőzsdéken a nyitáskor az árfolyamok süllyedése várható azután, hogy a Wall Street a kezdeti – Philips kedvező adataira visszavezethető – nyereségét elvesztette és stabilan zárt.


A tőzsdéken a héten és az utána következő héten hektikus kereskedés várható tekintettel az esedékes második negyedévi vállalati adatközlésekre. Kérdés, hogy az adatok igazolják-e a március közepi mélypontról történt felfelé ívelést. A befektetők figyelmüket kedden Alan Greenspannak, a FED elnökének fél éves kongresszusi beszámolójára, illetve a német ZEW – konjunktúrakutató intézet adataira irányítják.


Londoni kereskedők az irányadó FTSE-100-as index 20-24 pontos, a frankfurti DAX mutató 10 pontos, a párizsi CAC-40-es 25 pontos esését várják az induláskor. A Nasdaq Composite 1,21 százalék (20,91 pont) emelkedéssel 1754,84 ponton fejezte be a hétfői napot, a DJIA 0,63 százalékkal (57,56 ponttal) 9177,15 pontra nőtt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik