Belföld

Lemondott a K&H két vezetője

A K&H Equities-zel kapcsolatban feltárt tények alapos értékelése után benyújtotta lemondását Rejtő E. Tibor, a K&H Bank vezérigazgatója, aki csupán erkölcsi érintettségét ismeri el. Lemondott Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes is. A bankcsoport a folyamatban lévő ügyet kizárólag gazdasági természetűnek tekinti.


Lemondott a K&H két vezetője 1

Rejtő E. Tibor

A bank két vezetőjének lemondását az igazgatóság még nem fogadta el, a testület augusztus 4-re hívta össze következő ülését. A vezérigazgatói feladatok ideiglenes ellátásával a tulajdonosok Bába Ágnes pénzügyi igazgatót, szenior ügyvezető igazgatót bízzák meg, amennyiben az igazgatóság augusztus 4-i ülésén elfogadja a lemondásokat. A K and H szerdán közleményben még arról tájékoztatott, hogy a bank élén nem történik változás K&H Equities miatt.


A közlemény hangsúlyozza: a lemondás annak ellenére történt, hogy a bank a felsővezetők esetleges érintettségéről szóló sajtóhíreket a leghatározottabban visszautasítja.


A közlemény kitér arra, hogy Rejtő E. Tibor, aki 1999-től tölti be a vezérigazgatói posztot a pénzintézetnél – bár közvetlen kapcsolatban nem állt, és a belső szabályok szerint nem is állhatott a valamennyi üzleti területtől függetlenül működő belső ellenőrzési igazgatósággal, amely a hiányosságokat korábban nem tárta fel – lemondásában erkölcsi felelősségét hangsúlyozta. (A vezérigazgató szabadságáról visszatérve 2003. július 7-én szembesült a K and H Equities körül kialakult helyzettel, s ezt követően hozta meg elhatározását.)


Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes – akihez a belső ellenőrzési igazgatóság tartozott – azzal indokolta lemondását, hogy az általa vezetett szakterület nem tárta fel idejében és nem volt képes megelőzni a szabálytalan tranzakciókat.


A bankcsoport a folyamatban lévő ügyet gazdasági természetűnek tekinti, s elhatárolja magát annak politikai kérdésekkel való összekapcsolásától – áll a közleményben.


Rejtő E. Tibor és Ludo Jacobs lemondásának benyújtása semmilyen mértékben nem befolyásolja a bankcsoport hosszú távú stratégiáját vagy a tulajdonosok elkötelezettségét – hangsúlyozza a bank közleménye, valamint hozzáteszi: a pénzintézet működési eredményei kitűnőek, a bankcsoport pénzügyi helyzete stabil, a pénzintézet teljes mértékben megbízható, és élvezi a tulajdonosok maximális bizalmát és támogatását. Betét- és hitelállománya folyamatosan nő és minden egyes szakterületén a normál ügymenetnek megfelelően zajlik az ügyfelek kiszolgálása.


A K and H Equities-t érintő külső és belső vizsgálatok folyamatban vannak, az esetlegesen érintett ügyfelekkel a kapcsolatfelvétel minden esetben megtörtént, a jogos és igazolt követelésekért a cég minden körülmények között helyt tud és fog állni – erősítette meg a bank. Erről korábban már a bankcsoport tulajdonosai is nyilatkoztak – teszi hozzá a közlemény.


Kulcsár Attila, a brókercég befektetési tanácsadója a Portfolio.hu-nak adott szerdai interjúban elismerte, hogy történtek sikkasztások az Equities-nél, s azt állította, hogy az ügyben több banki felső vezető is érintett. Elmondta: nyomásgyakorlásra tett olyan nyilatkozatot a banknak, hogy egyszemélyben felelős a történtekért. Szavai szerint a felső vezetéstől kapott megbízás alapján foglalkozott kizárólagosan egy meghatározott ügyfélcsoporttal.


A K and H szerdai közleménye szerint ugyanakkor a szabálytalan ügyletek Kulcsár befektetési tanácsadói tevékenységéhez kapcsolódnak. “Nem voltak és nincsenek különleges bánásmódban részesített ügyfelek a bankcsoportban. A bankcsoport semmilyen módon nem gyakorolt nyomást Kulcsár Attilára annak érdekében, hogy a szabálytalanságokról beismerő vallomást tegyen, azt Kulcsár ügyvédjének és nem a banknak tette” – írta a közlemény.


Az ORFK hétfőn rendelte el a nyomozást a brókercéggel szemben a K and H Bank feljelentése alapján, amelyben az szerepelt, hogy a brókercégnél az elmúlt négy-öt évben több olyan tranzakciót bonyolítottak le, amelyek nem feleltek meg az ügyfelek rendelkezéseinek.


A rendőrség jelenlegi információi szerint ezek a cselekmények 60-70 ügyfél tranzakcióit érintik, akik összes befektetése mintegy 20 milliárd forintra tehető. Eddig egy befektető tényleges káráról tudnak, ami 500 millió forint.


A K and H Magyarország második legnagyobb pénzintézete, tőkearányos megtérülése az adózás utáni nyereségre meghaladja a 17 százalékot. A bank vagyonkezelésben elért piaci részesedése 2001-ben 4,5 százalékos volt, 2002-ben már 10 százalékra, majd 2003 első negyedévében 12 százalékra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik