A magyaroknak igencsak vonzó volt az unió állásajánlata: több mint nyolcezren jelentkeztek a májusban meghirdetett 630 helyre - írja a Magyar Hírlap. A tizenháromszoros túljelentkezéssel a magyarok voltak a legaktívabbak: az összes pályázó majdnem egynegyede tőlünk próbálja meg megkaparintani a 2–4 ezer eurós (félmillió-egymillió forintos) kezdőfizetést kínáló posztokat.
A tíz csatlakozó országból összesen 37908 leadott jelentkezést fogadott el az unió személyzeti ügyekkel foglalkozó hivatala. Így gondban lehet majd az a bizottság, amelynek az a dolga, hogy kiválassza azt a 3900 jelentkezőt, aki első körben, a jövő májusi bővítéssel egy időben kerül be a több tízezres brüsszeli stábba. A jelentkezők átlagéletkora 30 év, és az unió történetében először a pályázók többsége (57 százaléka) nő.
A tíz csatlakozó országból összesen 37908 leadott jelentkezést fogadott el az unió személyzeti ügyekkel foglalkozó hivatala. Így gondban lehet majd az a bizottság, amelynek az a dolga, hogy kiválassza azt a 3900 jelentkezőt, aki első körben, a jövő májusi bővítéssel egy időben kerül be a több tízezres brüsszeli stábba. A jelentkezők átlagéletkora 30 év, és az unió történetében először a pályázók többsége (57 százaléka) nő.
Ajánlott videó
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:36 Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 17:53 Tarr Zoltán elmagyarázta, miért szerepelnek a költségvetésben NER-es intézetek
- 17:31 Tavalyi balesetekor majdnem lebénult, most visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
