Belföld

Szerbiában lesz elegendő gabona

A szerbiai mezőgazdasági miniszter cáfolja, hogy az aszálykárok miatt az ország gabonaimportra szorul. Az IZIT piackutató intézet hétfőn olyan jóslást tett közzé, hogy Szerbia gabonatermése 40-45 százalékkal csökkenhet az idén, és emiatt az ország importra szorulhat. Az intézet szerint az idei termés várhatóan 1,2-1,3 millió tonnát érhet el, ami nem elégséges a hazai kereslet kielégítésére.

Zoran Jevtic szerbiai mezőgazdasági miniszter szerint az IZIT becslése nem fedi a valóságot. Szerinte az ideig gabonatermés 29 százalékkal marad el az elmúlt három év átlagánál, és Szerbia nem szorul majd a gabona behozatalára. Eddig a termőföldek 82 százalékán fejeződött be az aratás, és 1,25 millió tonna búzát takarítottak be a tervezett 1,4 millió tonna helyet. Az idei teljes gabonatermés mintegy 1,42 millió tonna lesz majd, s ez a mennyiség – Jevtic szerint – a rendelkezésre álló tartalékokkal együtt elegendő a szükségletek kielégítésére.

Az aszálykárokban leginkább Bánát és Bácska északi területeit, illetve Negotin térségét sújtották. A kárrendezésről szóló minisztériumi javaslatot várhatóan a jövő hét elején vitatja meg a kormány – mondta Jevtic. Az IZIT szerint Szerbiában 1,6 millió gabonát fogyasztanak és – az intézet értesülései szerint – a tartalékok nagysága legfeljebb 200-300 ezer tonna lehet.

Jevtic szerint az sem fedi a valóságot, hogy a kormány június 27-én betiltotta a gabonafélék kivitelét. A miniszter szerint csupán exportkorlátozásról van szó, hogy ne sodródjék káoszba a szerbiai gabonapiac.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik