Chateau de Miromesnilben született 1850. augusztus 5-én Gustave és Laure Maupassant első gyermekeként. Apja nagyvilági ember volt, a párizsi tőzsdéből élt meglehetősen pazarlóan. Anyja, Flaubert költő barátjának, Alfred Le Poittevinnek a húga, bátor, független szellemű nő volt, aki megtanította fiát az élet szépségére és csodálatára. Bár házasságuk szerelmi házasság volt, korán megromlott, s mikor Maupassant 11 éves lett, a szülők végleg különváltak.
A két gyermek anyjával egy tengerparti halászfaluba, Étretat-ba költözött. Innen Maupassant az yvetot-i papi líceumba került, ám nehezen viselte a bezártságot, és 1868-ban kicsapatta magát. Ezután a szabadabb szellemű roueni kollégium következett, ahol első verseit írta. 1869 őszén jogot kezdett hallgatni Párizsban, de tanulmányait a francia-porosz háború kirobbanása félbeszakította. Önkéntesnek állt, s előbb közlegény volt, majd apja közbenjárására a hátországban hadbiztos lett. Háborús élményei számos nagyszerű írásának nyersanyagát adták.
Leszerelése után folytatta jogi tanulmányait Párizsban, s közben a Tengerészeti, majd a Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, hogy fenntarthassa magát. Bár az állami szolgálat nem lelkesítette, ezek az évek életének legboldogabb időszakát jelentették. Szabadidejének java részét a Szajnán töltötte úszással és csónakázással, barátok és (gyakran) prostituáltak társaságában.
Közben egyre több időt töltött Flaubert-rel, akivel még anyja ismertette össze 1867-ben, Croisset-ben. Flaubert pártfogásába vette az ifjút, tanítványának tekintette, s olyan jeles íróknak mutatta be mint Zola, Turgenyev és Henry James. Emellett kíméletlenül kritizálta Maupassant írásait, elsősorban verseit, s csak egy-egy cikk megjelentetését “engedte” számára, akkor is álnéven.
A fordulópont 1880 áprilisában következett be, mikor – Zola szerkesztésében – megjelent a Médani esték című kötet, hat fiatal író egy-egy novellája a francia-porosz háborúról. Maupassant írása, A Gömböc messze kiemelkedett a kötet darabjai közül, s még a szigorú Flaubert is mesterműnek tartotta. A Gömböc sikere után Maupassant otthagyta a minisztériumot, bezárkózott szobájába, s – mintegy az addigi élményeit feldolgozandó – teljesen az írásnak szentelte magát. A Gil Blas, Figaro és a Le Gaulois című újságokban temérdek karcolata és cikke jelent meg.
Az 1880-tól 1890-ig terjedő időszakot rendkívüli termékenység jellemezte: mintegy 300 novellát, 6 regényt, 3 útikönyvet és 1 verseskötetet adott ki. Ekkor jelentek meg A Tellier-ház, a Fifi kisasszony, A szalonka meséi, a Holdvilág, A Rondoli lányok, a Horla, A rózsalegény és A haszontalan szépség című novelláskötetei, az Egy asszony élete, A Szépfiú, a Péter és János, a Mont Oriol, az Erős, mint a halál című regényei.
Írásai együtt szinte teljes képet adnak az 1870 és 1890 közötti francia életről: a történetek egyaránt szólnak a francia-porosz háborúról, normandiai parasztokról, hivatalnokokról, a Szajna menti életről és a különböző társadalmi osztályok érzelmi problémáiról. Művészetét tömörség, lendület és mértéktartás jellemzi. Szereplői felett nem mond erkölcsi ítéletet, de mindig van egy szó, egy gesztus, mely feltárja személyiségük lényegét. Lépten-nyomon a szerelemről ír, rendkívül érzékletesen, emiatt a maga korában és még utána is sokáig erotikus írónak tartották, akinek műveit nem illik fiatal lányok kezébe adni.
Kritikusai is abszolút erotománnak titulálták, mellesleg nem véletlenül, ismert volt a prostituáltak és a bordélyházak iránti vonzalma. Egy anekdota szerint egyszer még Henry Jamest is sikerült megbotránkoztatnia, miután egy étteremben, ahol együtt ebédeltek, rámutatott a szomszéd asztalnál ülő hölgyre, s azt kérte Jamestől, hogy “szerezze meg számára”.
Maupassant meggazdagodott sikeres könyveiből: lakásokat tartott fenn Párizsban és a Riviérán, házat Étretat-ban, jachtot vásárolt, melyet Bel Ami névre keresztelt. Rengeteget utazott, bejárta Francia-Afrikát és Olaszországot, ellátogatott Angliába is. Mindez azonban nem segített egyre inkább elhatalmasodó betegségén: még húszas éveiben felfedezte magán a szifilisz tüneteit, amelyhez neuraszténia, migrénes fejfájás és szemproblémák is társultak.
Utolsó éveiben hasist és morfiumot szedett a fájdalmak enyhítésére, hasztalanul. 1889-ben egy elmegyógyintézetben meghalt az öccse, s ez teljesen kétségbe ejtette Maupassant-t, aki 1892 januárjában torkát elvágva öngyilkosságot kísérelt meg Cannes-ban. Anyja a közelében volt, s így megmentették, de mivel zavarosan viselkedett, egy párizsi elmegyógyintézetbe szállították. Itt élt 1893. július 6-án bekövetkezett haláláig.
Végrendeletében azt kívánta: a meztelen földbe temessék, koporsó nélkül. Rögtön a földdel akart érintkezni, hogy a romló test eltűnjön, s csak a Mű maradjon meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
