Az amerikai nyersolajtartalékok 2,1 millió hordós csökkenését jelentette szerdán a múlt hétről a washingtoni kormányzat illetékes hivatala és az amerikai olajipar piacfigyelő szervezete(API) is. A csökkenés meglehetősen nagy az egy évvel ezelőtti szinthez képest.
A benzintartalékok szintje a kormányzat (EIA) szerint 3,2millió hordóval csökkent, azaz jóval inkább, mint előzetesen várták, a tartalékok az egy évvel korábbitól 11,8 millió hordóval maradtak el. Az adatok a korai New York-i árupiaci kereskedésben igen rövid időre nyomták csak fel a nyersolaj és a benzin árát: az augusztusi határidős amerikai könnyűolaj hordója 35 centtel lett olcsóbb és 30,05 dolláron állapodott meg közép-európai idő szerint délután öt óra körül, bár a nap korábbi részében ára 30,70 dollárig ugrott fel.
Londonban a nemzetközi olajtőzsdén a Brent ára gyakorlatilag együtt mozgott az amerikai piaci árral, mivel - ugyancsak augusztusra - 31 cent árcsökkenést mutatott délután és ezzel kerek 28 dollárra ment le a hordónkénti ár. A benzin határidős ára is esett New Yorkban: augusztusi szállításra gallononként 0,47 centtel 87,70 centre, jóllehet rövid időre 90 centig is szaladt az EIA adat hatására

Ajánlott videó
- 05:45 Kvíz az űrből – mennyit tudsz a Naprendszerről
- 05:30 Nem mindegy, hogy egy étel fagyasztott vagy gyorsfagyasztott – ez a különbség
- 05:30 Képben vagy a 90-es, 2000-es évek magyar rapszövegeivel? Teszteld a kvízünkkel!
- 03:33 Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 15:37 A CÖF nyílt levélben kérdezi a NATO-t, mit kívánnak tenni, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot
- 15:14 „Jó gyerek, mert bement a ringbe, és bunyózott” – Nagy Ervin esélyei Dunaújvárosban
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 14:41 Dobrev Klára megkongatta a vészharangot, mi vezethet el a Fidesz–Mi Hazánk-koalícióhoz
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!