Belföld

Válságban a halgazdaságok az aszály miatt

Válsághelyzetbe kerültek az aszály miatt a dunántúli halgazdaságok, ha nem kapnak költségvetési támogatást, 40-50 százalékuk tönkremegy - közölte Lévai Ferenc, a Haltermelők Országos Szövetségének elnökségi tagja, a rétimajori Aranyponty Halászati Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-vel.

Mint elmondta: a halászati ágazat mindeddig nem kért és nem kapott a rendkívüli időjárási körülmények ellensúlyozására költségvetési segítséget, azonban most a vízhiány okozta termeléskiesést a dunántúli gazdaságok saját erejükből képtelenek ellensúlyozni.

A “szárazra került” halastavak rekultiválására, újbóli feltöltésére, a vízhiány miatt elpusztult, vagy kényszerből lehalászott halállomány pótlására hektáronként legalább 30 ezer forint támogatásra lenne szükségük – állította a halászati szakember.

Hangsúlyozta: a vízhiány keményen sújtja az 1.250 hektáros, tavaly félmilliárd forint termelési értéket előállító, és 100 millió forint adózás előtti eredményt produkáló rétimajori Aranyponty Halászati Rt.-t is.

A termeléskiesésből eddig mintegy 30 millió forint vesztesége keletkezett a gazdaságnak. Az aszály miatt három – összesen 120 hektárt elfoglaló – tó száradt ki, mintegy 5 millió forint értékű hal pusztult el, és az ivadék nagy részét kénytelenek voltak hortobágyi halastavakba áttelepíteni. Amennyiben két héten belül nem lesz jelentősebb csapadék, újabb két – összesen 160 hektáros – tavat kell lehalászni, mivel a 30-40 centiméterre apadt vízből – mint a szakember fogalmazott – “már kilátszik a halak háta”.

Ez azt jelenti, hogy 1.200 mázsa hal élettere semmisül meg – mondta Lévai Ferenc. Eddig a víz egyik tóból másikba történő átszivattyúzásával próbálták menteni a menthetőt, de már ez a lehetőség is kimerült. Nincs mód a lehalászott pikkelyesek más tógazdaságokba telepítésére sem, mivel a tiszántúli halastavak is megteltek, ott sincs már szabad vízterület – tette hozzá a szakember.

„Kilátástalan helyzetben vagyunk, mert az egész dunántúli vízrendszerben sehol nincs víz, és még hátra vannak az év legmelegebb hónapjai – mondta Lévai Ferenc.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik