Belföld

Minden második diák napilapolvasó

A közéletről a tévéből, a felvételi eredményekről viszont a napilapokból tájékozódnak a diákok - számol be egy közelmúltban készült felmérésről a Népszabadság.

Az országos terjesztésű politikai napilapok közül a Népszabadságot olvassa a legtöbb középiskolás (42 százalék). Ez derült ki a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) és a Marketing Centrum közös felméréséből, amelynek során 414 középiskola 26678 10–12. osztályos diákjait kérdezték meg. A nem reprezentatív kutatás eredményei szerint a diákok tíz százaléka ugyanakkor sohasem vesz a kezébe, 40 százaléka pedig a heti gyakoriságnál is ritkábban olvas napilapot.

A megkérdezett tanulók fele rendszeres napilapolvasónak tekinthető, azaz naponta vagy hetente többször lapozgatja az újságokat.

Fiúk kezében nagyobb valószínűséggel láthatunk újságot, mint lányokéban: politikai napilapot a fiúk 28 százaléka, a lányok 21 százaléka olvas, más napilapokat a fiúk 52 százaléka, a lányok 42 százaléka forgat rendszeresen. Kiderült az is, hogy a megyeszékhelyen élő középiskolások olvasnak a legnagyobb arányban (61 százalék) rendszeresen napilapot. Ez azonban elsősorban a megyei lapok tekintetében igaz. Országos terjesztésű politikai napilapot a megyeszékhelyek diákjainak 22 százaléka olvas: e téren a fővárosi diákok vezetnek 24 százalékkal.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik